Ha elmúlik öt év – az idő legendája
Színházi kuriózum a Vérnász szerzőjének ez az 1931-ben írt látomásos darabja, amelyet eleinte maga is eljátszhatatlannak tartott. Aztán 1936-ban Madridban már próbálták az előadást, de a premier elmaradt, mert az autonóm gondolkodást üldöző spanyol falangisták – a legendárium szerint napra pontosan öt évvel e szürreális dráma befejezése után – kivégezték Federico García Lorcát. A lineáris történetmeséléssel felhagyó mű kezdetén a főszereplő Fiatalember (Dér Zsolt) úgy dönt, csak öt év múltán veszi feleségül a Menyasszonyt (Gombó Viola). A valóság addig sem zavarja az álmodozásban. Töprengve gubbaszt a székén, okoskodását aprólékosan megosztja az érveire bólogató Öregemberrel (Elek Ferenc). Jönnek barátok, akik kiráncigálnák a semmittevésből, és ott van a szerelmet valló Gépírólány is, de a Fiatalember hajthatatlanul várakozik. Közben egybefolyik múlt, jelen, jövő, valóság és fantázia. Khell Csörsz szürrealista festményeket idéző, semmibe vezető lépcsőjű díszletében a tér tágul, de az idő áll: a falióra mindig hatot mutat. Lázálomszerű jelenetben feltűnik a temetésétől rettegő Halott kisfiú (Zsámbéki Jakab remek alakításában), és a Döglött macska kettőse. Felejthetetlen Tóth Anita két mankóval alig vánszorgó, törődött túlvilági cirmosa. A Menyasszony apjaként sziporkázik Fullajtár Andrea, amikor öt év múltán kiderül, hogy a lánya mást szeret. A Zsámbéki Gábor rendezte különös vízióban az egyszerre több színtéren is cselekvő Lorca poétikus sorai Imreh András fordításában felkavaróan szembesítenek az apátia mihasznaságával.
