Baumgartner Antal

Portré

2019. június 6.

Juhász István András

Baumgartner Antal

autókereskedő

„13 évesen Szombathelyen feltettek a vonatra, hogy Sárváron szálljak le, de elaludtam, és Budapesten ébredtem” – mondja karrierje első állomásáról a Vas megyei Egervölgyben született, 73 éves autókereskedő, akinek nevét világhírű mangalicasonka is viseli. A fővárosban a nővérével lakott, aki egy év után már nem tudta eltartani, erre ő otthagyta a középiskolát, és ipari tanulónak állt. Nagybátyja volt a 4-es számú autójavító igazgatója, így oda szegődött. „Összekevertem a csillagkulcsot a villáskulccsal” – de végül évfolyamelsőként került a Renault-szervizbe. Megnyerte a „szakma ifjú mestere” címet, jutalma 8 hónapos párizsi ösztöndíj volt. 23 évesen leigazolta volna a Vasas labdarúgóklubja, de sportorvosi vizsgálat helyett váltószerelési munkára csalta el a nagybátyja. Ötszörös aranykoszorús mester lett, de nem a napi 8 óra munkából lett Balaton-parti nyaralója, hanem a fusizásból, ahogy a nyombélfekélye is. Ellenállt a beszervezésnek, nem is kapott iparengedélyt, csak amikor már az elvtársak is hozzá hordták a vadonatúj Daciáikat, hogy „rakjam össze rendesen”. 1989-ben levelet írt a párizsi Renault-nak, hogy ő lehessen az egyedüli importőr. „Akkor már azok voltak a vezetők, akikkel az ösztöndíj ideje alatt együtt dolgoztam.” Amikor három hét múlva megérkezett a kertjükbe az első tréler, „elterjedt a városban, hogy betört Magyarországra a kapitalizmus”. A Renault-k mellett már főként Daciákat forgalmazó autókereskedése mellett farmot, szállodát, éttermet üzemeltet.

Albérletben lakott, mígnem jött egy lány, aki „annyira szép volt, nem hagyhattam, hogy más vigye el” – mondja a feleségéről, akivel már 46 éve házasok. A korábbi Forma–1-es pilóta fiukkal és annak családjával élnek. Hobbija a sakk és a tenisz, de kikapcsolni igazán csak a három unokájával tud.

¬ Hogyan lesz egy autókereskedőből mangalicatenyésztő?

Idegileg és anyagilag is eléggé megviselt a Forma–1, szükségem volt a változásra, a maradék pénzemből vettem egy tanyát a szülőfalum környékén, és megcsináltam magamnak a nyugalom szigetét. Mangalicát először akkor láttam, amikor jó barátom, Arnold Mihály, a vám- és pénzügyőrség egykori vezére hívott el Ipolyvecére, ahol egész hétvégén mangalicát ettünk. Akkor eldöntöttem, hogy nekem is kell mangalica. Aztán beleástam magam, hogy jó üzlet is legyen.