A születések és fogantatások évadja: szüretkor érkezik a legtöbb gyerek
A legtöbb házasságot évtizedek óta a nyár utolsó hónapjában, augusztusban kötik Magyarországon. És mikor jön világra – már persze ha egyáltalán – a legtöbb újszülött? Nos, a kicsik legnagyobb számban úgy érkeznek meg, hogy a lehető legkésőbb legyen majd muszáj iskolába menniük, vagyis hogy éppen évvesztesek legyenek. Az ősz első hónapjában, szeptemberben a legnagyobb a forgalom ugyanis mostanában a hazai szülészeteken. Ebben az évtizedben eddig – egyetlen esztendőt leszámítva – következetesen az év kilencedik hónapjában jött meg leggyakrabban a gólya. A mostani dekádban akadt olyan esztendő – a 2016-os –, amikor szeptemberben 26 százalékkal (csaknem másfél ezerrel) volt magasabb az élve születések száma itthon, mint az ugyancsak harminc napból álló áprilisban. A többi hónaphoz képest egyébként még júliusban kerül be relatíve sok új név a születési anyakönyvekbe.