Ígéretözön

A Szociáldemokrata Párt szerepelt a legjobban a múlt heti dániai parlamenti választáson: a voksok 25,9 százalékát szerezte meg, s az ötpárti baloldali koalíció 91 helyhez jutott a 179 fős törvényhozásban. Így a szocdemek vezetője, Mette Frederiksen alakíthat kormányt, s ha sikerrel jár, a 41 éves politikus lesz az ország történetének legfiatalabb miniszterelnöke. A baloldali pártok elsősorban annak köszönhetik győzelmüket, hogy a költségvetési kiadások növelését ígérték, s közölték, megemelik a cégek és a gazdagok adóját. A szociáldemokraták ismét lehetővé teszik a korengedményes nyugdíjba vonulást azoknak, akik legalább negyven évet töltöttek munkaviszonyban. A migráció is fontos kampánytéma volt, a vezető jobb- és a baloldali pártok egyetértettek abban, hogy a jóléti társadalom vívmányainak védelme érdekében szükség van a bevándorlási szabályok szigorítására. A felmérések szerint a választók több mint fele – a 18–35 éves korosztály bő kétharmada – azt várja, hogy az új kormány a jobbközép elődjénél jóval aktívabb lesz a klímaváltozás elleni harcban. Svédország és Finnország után Dánia a harmadik észak-európai állam, ahol a baloldali pártok szerepeltek a legjobban a legutóbbi parlamenti választáson.