Térey János: Ahogy a csillag megy az égen
„Első novelláim tizenkét éves koromból már nehezen betűzhetőek, és ugyanúgy tele vannak javítással, mint a mai első fogalmazványaim.” Verstömörségű vallomás, e 18 szavas mondat rögvest beszippant az író világába, láttatja a kiskamaszi nekirugaszkodást csakúgy, mint az – ezek szerint – gyötrelmes alkotói folyamatot. A június elején a döbbenet váratlanságával elhunyt Térey János nem érte meg, hogy szülővárosa folyóiratában, az Alföldben megjelenjen tervezett kötetének, formálódó önéletrajzának soron következő darabja. Egy ideje már – itt-ott napvilágot látó szövegei alapján – lehetett tudni, hogy az ötven felé közeledő, az aggódó barátok figyelmeztetése ellenére „lassítani” képtelen költő-író esszépróza memoárral gyürkőzik. A debreceni folyóiratban közölt – első posztumusz – Térey-részlet, kisgyermekkorának „szaggatott epizódjait” is felidézve, az irodalommal való első találkozásait eleveníti fel. Azt például, hogy tán kétévesen, a házuk kertjében megpillantott egy szürke gerlét, és rámutatott. „»Ga-ga.« Ez volt az első értelmes megszólalásom (…) első törmelékszavam tehát mintha mindjárt a békéé is lenne, hogy aztán annyi haragos szó tolakodjon a számra.” Vagy hogy milyen rémisztő volt a megvilágosodás, hogy a tanterem falára kitett József Attila-citátum („dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen”) a „töredéknek is csak a töredéke” volt. Az Alföld-beli posztumuszt már a könyvhéten követi a következő, merthogy az Esszék a közelmúltról és a közeljövőről című, a jelenkorról keserves látleletet kiállító kötetnek Térey a Három ősz című felkavaró memoárrészlettel lett társszerzője. „Anyám meghalt, ötvenöt évesen, csak néhány évvel idősebben, mint ahogyan én ezt írom…” Ma még nem tudható, hogy a tervezett nagyszabású mű milyen „készültségi fokot” ért el, az viszont az eddig megjelent szövedékekből is kiviláglik: már csonkán is „teljes”.
