Játszdújra!
Újra az urnákhoz járulnak vasárnap a választók Isztambulban, miután a hatalom megsemmisíttette az ellenzéki győzelmet hozó tavaszi választás eredményét.

Csípi a kormánypárt szemét

Réglátottvita
Először udvariasan ajándékokkal kedveskedtek egymásnak apák napja alkalmából, majd heves vita kezdődött a márciusi isztambuli polgármester-választásról, általában a demokráciáról, végül jó két óra után poénokkal és mosolyogva elbúcsúztak egymástól. Bár egyes szakértők szerint aligha befolyásolt sok embert az időnként heves vita, a török tévénézők 17 év után először részesülhettek a politikai ellenlábasok demokráciákban megszokott élő beszélgetésében. A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) színeiben Binali Yildirim volt kormányfő vitázott Ekrem Imamogluval, az ellenzéki összefogás jelöltjével.
Vasárnap ők újra összemérik erejüket az isztambuli polgármesteri posztért, miután a választási bizottság érvénytelennek nyilvánította az utóbbi győzelmét, és a szavazás megismétlését rendelte el. A 63 éves Yildirim ismét hangoztatta az AKP vádját, hogy szavazatokat loptak el tőlük, Imamoglu viszont azzal vágott vissza, hogy a választási bizottság a jelentésében egy szót sem ejtett „lopásokról”. Isztambul elvesztése komoly csapás a várost – az elődjeivel együtt – 25 éve irányító AKP, és személy szerint Tayyip Erdogan elnök számára, aki a megapolisz polgármestereként kezdte politikai karrierjét az 1990-es években.
A választás megismétlése komoly aggályokat keltett a török választási intézmények függetlenségével kapcsolatban, de könnyen lehet, hogy a voksolás megismétlése visszaüt. A 49 éves Imamoglu továbbra is élvezi a sok mindenben jelentősen eltérően vélekedő ellenzéki pártok támogatását. Yildirim problémája viszont az, hogy a felmérések szerint 300 ezer isztambuli AKP-szavazó nem járult az urnákhoz márciusban. Holott a végül érvénytelenített végeredmény szerint Imamoglu mindössze 13 ezer voks előnnyel nyert. Yildirim egyébként taktikát változtatott a túlfűtött kampányban, és másolva a riválisát, megpróbált a néphez közelebb kerülni. Az is feltűnt, hogy míg korábban Erdogan részt vett a kampányban, erősen nacionalista beszédeket tartva, ezúttal távol maradt, mintha már előre elhatárolódna a lehetséges vereségtől. A televíziós vita arra is lehetőséget adott, hogy a hatalom magas rangú képviselőjét kérdésekkel szembesítsék. A korrupcióval vádolt Yildirim például igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy győzelme esetén nyilvánosságra hozná-e, mekkora a vagyona. ¬