Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
ÖTÉVES TERV

Megszorított nyugdíjasok

A következő fél évtizedben sem kíméli a kormány a nyugdíjasokat, akiknek ellátását csak a visszafogottan tervezett inflác mértékében hajlandó emelni. A jövő évi költségvetés mellékletében közölt, öt évre szóló kitekintés szerint az idén a Nyugdíjbiztosítási Alap a hazai össztermék 7,6 százalékát költheti el, öt év múlva viszont csak a 6,7 százalékát, ami egy elöregedő társadalomban kemény, célzott megszorítást jelent. Nem számíthatnak a mainál nagyobb állami bőkezűségre az egészségügyben sem, ahol a kiadások az idén a GDP 5,3 százalékát érik el, és 2023-ban is csak az 5,4 százalékát, ami Európa egyik legrosszabb mutatója. A korhatár előtti ellátásokra és a családi támogatásokra pedig nominálisan is kevesebbet szán öt év múlva a kormány, mint az idén. Mindez egybevág azzal a grandzus céllal, hogy radikálisan zsugorítani akarja az államháztartás méretét. Bár azt nehéz megállapítani, hogy mi a bázis: az idei esztendőben a kiadások a GDP 51,8, illetve 53,5 százalékára rúgnak, attól függően, hogy melyik adatsort nézzük. Az ötéves tervnek A gazdasági fejlődés főbb jellemzői című adatsorában ugyanis 45 449 millrd forintra tippeli a Pénzügyminisztérium az idei GDP-t, Az államháztartás főbb jellemzői című táblázatban pedig csak 43 935 millrdra, ami az egész kitekintés komolyságát megkérdőjelezi. Még akkor is, ha a 2020–2023 közötti időszakra prognosztizált GDP-adatokban nincs különbség. Ezekből kitetszik, hogy 2023-ban az államháztartás kiadásai a GDP 46 százalékára zsugorodnak, ami folyamatos megszorításokat feltételez.