Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
MTA–SZTAKI

Sekélyes vádak

Az MTA Nyelvtudományi Intézete elveszíti önállóságát – derül ki a parlament előtt lévő, az Akadémia kutatóintézeteiről szóló törvénytervezet egyik módosító indítványából. Ez következik ugyanis abból, hogy a jövőben már nem az intézet, hanem a Bölcsészettudományi Kutatóközpont hatáskörébe tartozik az új keresztnevek engedélyezése. A kutatóközponthoz jelenleg hét intézet tartozik, anyakönyvezési ügyekben egyik sem illetékes, tehát várhatóan oda tagolódna be a Nyelvtudományi. Közben a Habony Árpád érdekkörébe tartozó Ripost azzal vádolta meg az MTA Számítástechnikai kutatóintézetét (SZTAKI), hogy ott „kéjbarlangot rendeztek be”. Az intézet tagadott, de azt elismerte, hogy évekkel korábban volt egy „rekrcs” szoba, de nem ott és nem akkor, ahogy a lap írta. (A hír megjelenésének napján hunyt el Inzelt Péter, aki 2015-ig több mint két évtizeden át igazgatta az intézetet.) Az MTA elsorvasztását célzó javaslatot jegyző Palkovics László innovács miniszter szerint a kormánynak nem állt érdekében a cikk megjelenése. A miniszternek biztosan nem, hisz ő maga jó ideig a SZTAKI-tól is jövedelmet húzott, és az intézetben több mint egy évtizede tudományos igazgató Bokor József, az MTA alelnöke, Palkovics mentora. Ráadásul épp a SZTAKI igazgatóját, Monostori Lászlót szánják az akadémiai kutatóintézeteket bekebelező Eötvös Loránd Kutatási Hálózat élére.