Színpad
azegészvilág

AFP / SAUL LOEB

Amikor 2016-ban 17 republikánus próbálta megszerezni az elnökjelöltséget, a tapasztalt politikai elemzők úgy vélték, a mezőnyben lévő rafinált politikusok könnyedén legyőzik a közéjük keveredett, időnként pojáca módjára viselkedő Donald Trump New York-i ingatlanmágnást, és még egyszer nem lesz ekkora tolongás. Mindkettőben tévedtek. Trump éppen az újraválasztásáért kampányol, és 24 demokrata szállna szembe vele, akik közül húszan két este vitázhattak egymással a múlt héten az NBC tévécsatornán. Mindenki 60 másodpercet kapott a műsorvezetők által feltett kérdés megválaszolására, 30 másodpercet a mondandójukra érkezett megjegyzésre reagálásra, s a végén 45 másodpercet a zárszóra. Az időlimitet egyikük sem tartotta be, gyakori volt a hangzavar, és a végén persze eredményt hirdettek, hogy ki jutott szóhoz a leghosszabb ideig: az első este Cory Booker New Jersey-i szenátor, a másodikon pedig Joe Biden, aki 2009–2017 között Barack Obama alelnöke volt.

Bár a résztvevőket sorsolással osztották el, a második tízes csoport számított – és bizonyult – az erősebbnek, de a két vitát követő felmérésekből kiderült, kik reménykedhetnek a jelöltség megszerzésében. Az első estén Bill de Blasio megmutatta ugyan, hogy New York polgármestereként kiváló vitázó, ám saját városában sem túl népszerű, nemhogy azon kívül. Julián Castro, Obama volt lakásügyi és városfejlesztési minisztere, valamint Beto O’Rourke texasi exképviselő főleg a spanyol ajkú szavazóknak igyekezett megmutatni magát. Kiemelkedett a mezőnyből Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, akinél jobban az aspiránsok közül senki sem tud statisztikai adatokat idézni, de ez már Al Gore-nak sem jött be a 2000-es elnökválasztáson George W. Bushsal szemben.

A második estén szinte mindenki nekiesett a felmérésekben vezető Bidennek, akin nemcsak fizikai értelemben ütközött ki, hogy a 77 éves Bernie Sanders vermonti szenátor után 76 esztendősen ő a második legidősebb a pályázók között. Hosszú politikai pályafutása miatt a volt alelnök kínálja a legtöbb támadási felületet. Ezt a leglátványosabban a fekete jamaicai apától és indiai tamil anyától született Kamala Harris kaliforniai szenátor használta ki, amikor azt állította, Biden ellenezte a szegregált iskolai rendszert oldó diákbuszoztatást, ami pedig színes bőrű gyerekként őt is segítette. A Kalifornia egykori főállamügyészeként összefogottan érvelő Harris volt a viták felfedezettje, így az új közvélemény-kutatásokban felzárkózott Biden és Sanders mögé.

A következő, július végi kör segíthet a demokratáknak két dilemma eldöntésében: melyik politikusgeneráció képviselőjét válasszák elnökjelöltnek, s az mit képviseljen. Csaknem négy évtizede a kampányában Biden sürgette, hogy az idősebbek adják át a stafétabotot, most tőle – valamint Sanderstől és a 70 éves Warrentől – kérik ugyanezt. A fiatalabb kihívó pozíciójára pályázik Harris (54 éves), Booker (50), O’Rourke (46), de az alkotmányban az elnöki poszt betöltésére meghatározott minimális 35 éves kornál csupán két évvel idősebb Peter Buttigieg is. A mezőny legifjabbja – aki ezt a tényt a kölyökképére növesztett borostájával próbálta ellensúlyozni – a második este a legösszeszedettebb, leghiggadtabb válaszokat adta. Bár nem áll rosszul, kérdés, az amerikai szavazók készek-e elnöküknek megválasztani egy nyíltan meleg politikust, akinek legmagasabb politikai pozíciója a 300 ezres indianai South Bend polgármesteri tisztsége.

Azt viszont a demokratáknak kell eldönteniük, hogy a széles kínálatból a centrum vagy a balszárny – amerikai szóhasználattal a progresszív szárny – emberét akarják. Az utóbbit 2016-ban csak Sanders képviselte, azóta felzárkózott mellé a csúcstechnológiai cégeket feldarabolni akaró Warren, de Harris is. Számukra evidencia a gazdagok adójának emelése, a középosztályba tartozóké csökkentése, valamint a kiterjedt, már-már skandináv szintű szociális ellátás, élen a mindenkinek járó állami egészségbiztosítással. Ezek az elképzelések lelkesítik a tavalyi félidős kongresszusi választáson a képviselőház ellenőrzését visszaszerző demokraták erősödő balszárnyát. De céltáblát kínálnak a republikánusoknak, nem biztos, hogy vissza tudják csábítani a Trump mellé állt kékgallérosokat, és a finanszírozásuk körüli köd elriaszthatja az elnökválasztást tulajdonképpen eldöntő függetleneket. ¬