Légkorong

Nem adja alább, a repülés alapvető megváltoztatását tervezi Razvan Sabie román mérnök és feltaláló. Konstrukcióját minden irányba repülő tárgynak (angol rövítéssel ADIFO-nak) nevezi, a hírekben pedig, kézenfekvő módon, repülő csészealjként mutatják be. Egy kicsinyített, 120 centi átmérőjű, működőképes prototípus már el is készült, de a távlati terv az, hogy egy vagy több emberrel a fedélzetén a szerkezet akár a hangsebességnél gyorsabb közlekedésre is alkalmas lesz – ráadásul formájának köszönhetően nem okoz hangrobbanást. Lényegében az egész repülőgép egy kerek szárnyból áll. A kifelé vékonyodó forma ihletője a delfinuszony volt, amely valóban a szárnyprofil-illusztrációk egyik gyakori szereplője. Függőleges fel- és leszállásnál, illetve alacsonyabb sebességnél – a quadkopter drónokhoz hasonlóan – négy gyűrűházas légcsavar hajtja. Az áramvonalasság kedvéért nagyobb sebességnél ezeknek a nyílásait letakarják, olyankor hátul két sugárhajtómű lép üzembe. Két oldalára pedig az irányítható űrjárművekéhez hasonló gázsugaras kormányzást terveztek. A három meghajtó-, illetve kormányzórendszer egyszerre is működhet, ezért a feltaláló hipermanőverező képességet emleget. Önmagukban ezek a megoldások nem különlegesek, de kombinációjuk nem található meg más repülőgépekben. Azt egyelőre nem kötik az érdeklődők orrára, vajon a pilóta hogyan lát majd minden irányba, illetve hogyan vezérli a gépet a sokféle mozgás közben.