Radnóti Miklós: Lábadozó szél

Mámorító érzés kézbe venni egy-egy klasszikus költő első kiadását, s eljátszani a gondolattal, hogy az adott kötetet a szerzője, például Petőfi, Arany, Ady vagy éppen József Attila, Pilinszky, Petri egykoron szintén lapozgathatta. S ha a szóban forgó példányt netán dedikálta, vagy csak kézjegyével látta el a szerző, olyankor bizony az irodalom géniuszainak aurája kerül testközelbe. E kivételes pillanatok remek utókori pótlékai a facsimile, azaz hasonmás kiadványok, amelyek időről időre divatba jönnek. A mostanság más, végveszélyes ügyekben emlegetett Országos Széchényi Könyvtár facsimilesorozatba vágva antikváriumi csemegéket jelentet meg, legutóbb Radnóti Miklósnak az élete egyik fordulópontját jelző, 1933-as, alig több mint félszáz oldalas, izgalmas borítójú versgyűjteményét. A Lábadozó szél a költő harmadik önálló, irodalomtörténeti szempontból is jelentős kötete. Például azért, mert az előző, szeméremsértés és vallásgyalázás miatt bezúzott Újmódi pásztorok éneke címűből ide mentette át a nem inkriminált költeményeit, no meg mert itt adott verses krónikát – Új könyvemet tegnap elkobozták, illetve Főtárgyalás alcímmel – a vele történtekről. Ezen túl pedig a minden más irodalmi nagyságtól megkülönböztető hangját még kereső poéta versvilágának tematikai és stiláris bővülése éppen a Lábadozó szélben érhető tetten, mint ahogy az is, miként alakultak Radnóti politikai és irodalmi kapcsolódási pontjai. Mindezekre a hasonmás kötetbe a külön íven „behúzott” minitanulmány szerzője, Buda Attila irodalomtörténész irányítja rá a figyelmet.