Megvettékmaguknak
„Nem akarunk többet, csak ami jár. Nem vitatjuk el azok jogát, akik az új szeleknek hódoló szocialista televíziót nézik, de azon millióknak is joguk van a közszolgálati televízióhoz, akik képviseletében ma itt megjelentünk” – mondta a Szövetség a Nemzetért nevű polgári kör által szervezett tüntetésen, a Magyar Televízió Szabadság téri székháza előtt 2002. augusztus 30-án Orbán Viktor, a nagypolitika színpadára visszatérve a választási vereségét követő sokkjából. Kijelentette, hogy az ellenzékben lévő polgári oldalnak is jussa, hogy megszólalhasson a közszolgálati tévében, és „a velünk vitázók ne a gumibot nyelvén fogalmazzák meg ellenvéleményüket, s ne a kormányváltás után kiszabadult köztörvényes bűnözők legyenek a televíziók sztárjai”. Azt követelte, hogy a médiatörvény módosításával legyen egy bal- és egy jobboldali közszolgálati tévé, amelyek egyenrangúak. Medgyessy Péter akkori miniszterelnök azzal reagált: „Akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet.”