ValamiAmerika
Példátlan nagyságú állami támogatással indult útjára a Közgázból lett elit magánegyetem, emelkedhetnek az oktatói fizetések, de a tandíjak is.

Fényes jövőt jósol

Utolsóbékeév
Tízből hét jelentkező diáknak sikerült az idei, az utolsó békeévben – még középfokú nyelvvizsga nélkül – bejutnia egyetemre. Összesen 78,9 ezer jelentkezőt vettek fel, mintegy 3 ezerrel többet, mint egy éve. A növekedés már évek óta tart, az utóbbi három évben egyre többen kerülnek be a felsőoktatásba. A látszat azonban csalóka: 2011-hez képest 2013-ra több mint 25 ezerrel csökkent a felvételt nyert hallgatók száma, ehhez képest nem jelentős az utóbbi években látszó néhány ezres emelkedés. A felvételizők közel kétharmada, azaz 53 587 hallgató tanulhat szeptembertől alapszakos gólyaként. Osztatlan képzésre 7395-en, mesterképzésre 11 469-en kerültek be. Felsőoktatási szakképzésre 6449-en járhatnak majd.
Mérnök informatikus, gépészmérnöki, programtervező informatikus, gazdálkodás és menedzsment – ezekre a szakokra jutott be a legtöbb hallgató. Az utóbbi volt az idei év slágere, ott 2616-an kezdhetik meg a tanulmányaikat. Több mint 1600-an tanulnak majd ápolás és betegellátás szakon. Az osztatlan képzések közül általános orvosnak 1058-an, jogásznak 1553-an, tanárnak 1906-an kezdenek tanulni.
Ami a képzésterületeket illeti, megingathatatlannak látszik a gazdaságtudományi szakok népszerűsége (csaknem 9 ezren kezdenek ott), annak ellenére, hogy ezek többsége tandíjköteles. A kormány által preferált műszaki terület is egyre kedveltebb (itt valamivel több mint 7 ezren tanulnak majd), míg a természettudományi képzésterület népszerűsége még mindig elmarad a kormány által áhítottól: azokon a szakokon összesen csupán 1600-an tanulnak majd szeptembertől.
A legmagasabb bejutási pontszám idén 490 volt – az elérhető ötszázból –, ezt a Pécsi Tudományegyetem germanisztika alapképzésére jelentkezőknek kellett elérniük, de magas volt a ponthatár a mechatronikai mérnöki (440), valamint az ápolás és betegellátás – gyógytornász (439) szakokon is.
Rekordszámú, 10 170 új hallgató kezd az ELTE-n ősszel, a múlt évhez képest mintegy négyszázzal többen nyertek felvételt. A Debreceni Egyetemen a tavalyihoz viszonyítva mintegy 12 százalékkal több, 7420 elsőéves kezdheti meg a tanulmányait szeptembertől. Szegeden a külföldi hallgatókkal együtt több mint 7500 gólya ül be az előadókba, Pécsen pedig több mint 7800-an kezdhetik el az egyetemi tanulmányaikat. Kiemelkedően magas átlagpontszámok mellett 4774 új hallgatót vettek fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME), amely a negyedik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény, ahol az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma 419 volt. Még azoknak sincs minden veszve, akik nem jutottak be, ők augusztus 7-éig jelentkezhetnek még, de már csak egyetlen helyre, és jellemzően önköltséges képzésre. ¬
