Kártya, lóverseny, kávéház

Újrahasznosítás felsőfokon – így summázható Zeke Gyula új könyve. Zeke Gyula könyve? De hiszen a kötet borítóján még a neve sem szerepel, az alcím szerint az olvasó Palásthy Marcell szerencsejátékos hírlapíró 1920-as évekbeli írásfolyamaival ismerkedhet meg. Az információ tökéletesen helytálló, ám egyben velejéig félrevezető. Ami stimmel: a kötetben elolvasható Palásthynak három – kártya-, lóverseny- és kávéháztörténeti – cikksorozata. Mindhárom a Belügyminisztérium akkori félhivatalos, ám a bulváros tálalástól nem idegenkedő lapjában, A Rendben jelent meg 1925-ben és 1926-ban. Ám ahhoz, hogy ezekből a feledett, önmagukban értelmezhetetlen szövegekből izgalmas kor- és társadalomtörténeti mű szülessen, kellett Zeke Gyula. A legnagyobb magyar kávéfogyasztók egyike, a kávéházak és eszpresszók világának tudora, krónikása. A vérbeli polihisztor, aki írói, irodalom- és társadalomtörténészi kvalitásait is mozgósítva majd egy évszázad múltán elvégezte annak az embernek a dolgát, aki ezt elmulasztotta. Az írás felelősségét a hírlapíró rutinjával helyettesítő Palásthy jóval többre volt hivatott annál, mint hogy hazardőr bohémként elfelejtsék, amint lehunyta a szemét. Emlékezetpolitikai szerencséje, hogy kétszer is „felfedezték”. Először 1956 végén a kortársa, a tündöklő tollú Kellér Andor írt róla telitalálatos típusábrázoló portrét, az ezredforduló után pedig Zeke kutatószenvedélye vetette fel a nevét. A könyv parádés forráskiadvány: a három előbányászott cikksorozat azáltal válik (végre) érdekfeszítővé, hogy a közreadó – a Kellér-opus újraközlése mellett – olyan minitanulmányokkal egészíti ki a gondatlansága ellenére is hézagpótló szöveget, hogy azokból egy másik, lábjegyzetekbe bújtatott, összetéveszthetetlen Zeke-könyv is kikerekedett.