Volt egyszer egy… Hollywood

Amikor a múlt században a napi 200 dollárt kereső filmsztár egy lóról leesve kockáztatta a hátralévő forgatási napokat, a producerek elkezdtek keresni valakit, aki ugyanezt óránként 5 centért is megcsinálja, és ha a nyakát töri, senkinek nem hiányzik. Sztár és kaszkadőr furcsa viszonya még soha nem volt olyan meghitt, mint a Volt egyszer egy… Hollywoodban. Quentin Tarantino kilencedik filmjében a kaszkadőr valamivel több, mint testvér, de kicsit kevesebb, mint feleség. Az egymásra utalt tökéletes párost, a részeges, szorongó, bukott tévécowboyt Leonardo DiCaprio, a pitbullját egyedül szeretgető avatárját Brad Pitt játssza, az a két színész, aki talán még képes visszafordítani azt a kellemetlen mozitrendet, amely egyre inkább a hús-vér emberek által életben tartott animált hősök uralmát jelzi. Mindketten szinte még tinédzserként kezdték karrierjüket, a zsánerük azonban már a kezdetektől más: Brad Pitt a szüzességüket már elvesztő lányok kedvence, DiCaprio azoké, akik arról álmodoznak, hogy egyszer tán ő veszi el. Tarantino az ő kettősükkel lép be 1969-be, a popkultúra közmondásos, törésvonalként megjelent utolsó békeévébe, amikor a filmmogul (Al Pacino) a házi vetítőjében 35 milliméteres filmről nézte a semmit, a kislányok még nem rohantak zokogva az anyjukhoz, ha egy felnőtt férfi tőlük öt méterre rágyújtott egy cigarettára, egy kicsivel idősebb lányok pedig ajánlatot tettek egy férfinak, aki túl öreg volt a szexhez. Tarantino 140 percre elnyújtva mutatja be látomásokból és a visszafelé olvasott szerelmes levelek idézgetéséből álló vízióját valamiről, ami elromlott, és ezalatt mozibolondok ezrei percekig nézegethetik DiCaprio szarkalábait vagy Brad Pittet, amint kikönyököl egy lomha autóból, aztán felszed egy hippit (Andie McDowell lánya talán szebb, mint az édesanyja). A film természetesen nem ad választ arra, valójában mi motiválta a korszak sztárja, Sharon Tate brutális meggyilkolását meg más, kevésbé büntetett gyalázatot (erről szól Szezonzáró című cikkünk a Szellem rovatban), miként semmi egyébre sem. Megelégszik azzal, hogy a néző tökéletesen átélheti, hogy már megint jókor van rossz helyen.