ALTUS: Gyurcsány fia a főnök

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc középső gyermeke, az 1997-ben született Tamás váltotta július elejei hatállyal édesanyját a két családi vállalkozás, az Altus Zrt. és az Altus Portfólió Kft. élén. Gyurcsány Tamás mindeddig se gazdasági, se politikai szerepet nem kapott, neve egyszer merült fel érdemben: 2016-ban cikkeztek arról, hogy a milánói Bocconi Egyetem közgazdasági szakán tanul. Az iskolát a kontinentális Európa legjobb közgazdasági-üzleti egyetemeként tartják számon. Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció listavezetőjeként került be az Európai Parlamentbe a májusi EP-választáson. A kampányban azt nyilatkozta, hogy ha ő mandátumot szerez, az Altus Zrt. megszűnik. Az Altus Zrt. sokáig Gyurcsány Ferenc érdekeltsége volt, 2016 óta tulajdonosa Dobrev Klára. A cég tanácsadással és elemzéssel foglalkozik – 2015-ben például egy EU-s megbízást nyert el nemzetközi konzorciumban, ezt Orbán Viktor akkor sosem látott pártfinanszírozási botránynak nevezte. Az Altus 2018-as éve elég gyengén sikerült, 33 millió forintos árbevétel mellett 1,8 milliós profitot termelt. Az Altus Portfólió 2015-ben vált ki a zrt-ből, ebbe csoportosították át a vagyonkezelési feladatokat, tulajdonosa azóta is a volt miniszterelnök. 2018-at 260 ezer forintos árbevétellel és 57 milliós veszteséggel zárta, ráadásul Gyurcsány az elmúlt években az eszközök nagy részét is kivette belőle.