„A németek várkapitányi teendőit látjuk el, amikor a déli határainkat, az EU külső határait védjük” – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn, Angela Merkellel folytatott találkozója után. A kancellár a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára látogatott Magyarországra, és tárgyalt Sopronban a magyar kormányfővel. Merkel ezúttal nem bírálta sem Orbán demokráciaértelmezését, sem a sajtószabadsághoz és a civilekhez fűződő viszonyát, mint azt legutóbb, 2015. évi látogatásakor tette. Orbán viszont újra kitért arra, hogy „ami a magyar demokráciát elmarasztaló véleményeket illeti, mi azokat politikailag elfogultaknak tekintjük, tényekkel nem támasztják alá, és nem nagyon vesszük figyelembe”. Merkel az európai egység mellett érvelt: „Európa csak annyira tud erős lenni, amennyire egységes.” Szerinte „tudatában kell lennünk annak, hogy egy nemzet jóléte függ a közös európai jóléttől is”, és „Európa csak annyira lehet erős, amennyire a vitás kérdésekben is kész kompromisszumokat kötni”. Orbán büszkén hangsúlyozta Merkel jelenlétében, hogy „Közép-Európa most már hozzáad az európai gazdasági teljesítményhez, ezért a hagyományos német–francia tengely kiegészül a közép-európai népek érdekeinek figyelembevételével”. Szerinte a térség súlya az európai döntéshozatalban folyamatosan nőni fog. A német kancellár – aki ezúttal a menekültkérdésben fennálló vitákra sem tért ki – még azzal is Orbán kedvében járt, hogy kijelentette: „Magyarország jól fekteti be az uniós pénzeket.” Ezzel ellentmond az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) megállapításainak, és erős hivatkozási alapot teremt a magyar kormányfőnek a brüsszeli kritikákkal szemben.