Állatszimbólumtár A–Z

Ékes cáfolat a Vígh Éva fémjelezte, szerkesztette (nem is oly kis) lexikon. Tagadása annak a közkeletű tévedésnek, hogy az effajta tudástárak fölött eljárt az idő, nincs szükség rájuk, hisz ott az internet. Csak hát az Állatszimbólumtár korántsem csupán a megbízható ismeretek tára. Értékét, használhatóságát és érdekességét egyedi megközelítése, az „idejétmúlt” enciklopédista összegzés adja. Ebbe a kötetbe órákra, napokra is bele lehet feledkezni. Egy lexikonért, ahogy a guglizó klaviatúráért – alapesetben – a nem tudás, avagy a bizonytalankodás miatt nyúlunk. Mert mondjuk találkozunk a hárpia szóval. Erről hamar kideríthető, hogy az bizony nem csupán a házsártosnál erőszakosabb asszonyt jelöli, van elsődleges jelentése: „vágómadárféle” (és Panama hivatalos madara). De hogy a madár miként kapott átvitt értelmezést, azt a hattagú Vígh-csapat foglalja össze, szintetizálva az antik (görög és római) mitológia, a Biblia, a magyar művelődéstörténet és népi kultúra ismeretanyagát. A szárnyas – félig madár, félig némber – szörnyalakokat Vergilius „alkotta” meg, s a folyamatos kínzást megtestesítő „szélistennők” a bűnnek és a csábításnak is szimbólumai. A négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötetben 122 valós és képzeletbeli állat (nemegyszer meghökkentő) jelképrendszere, -históriája található meg. Innen szemezgethető ki például az is, hogy a kaméleon korántsem csak a színlelésnek, de a félénkségnek is totemállata. No meg az is, hogy a magyarság (hun) eredetmítoszának nagy madarát a mostanság újra átkozott Ady Endre a „terméketlen múltba fordulás” megtestesítőjeként verselte meg, mondván: „Röpdös babona és turul.”