Választási osztogatás

Másra is átruházható, 9000 forintos „rezsiutalványt” kapnak a nyugdíjasok, amit még az október 13-ai önkormányzati választások előtt, szeptember végéig kézbesít a posta a mintegy 2,6 millió érintettnek. A 3×3 ezer forintos címletekben kibocsátott utalványokkal a csekken érkező közüzemi számlákat lehet legkésőbb 2020. március 31-éig (vagyis előreláthatóan a következő parlamenti választásokig) a postán befizetni, illetve a szolgáltatók ügyfélszolgálatán is beválthatók. A kormánynak a tavalyi országgyűlési választások előtt is volt már hasonló akciója, akkor a „közelgő ünnepekre tekintettel” 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kaptak a nyugdíjasok. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint most is „a magyar gazdaság jó számai” tették lehetővé a kormányzati adományt, amely mintegy 8 milliárd forinttal terheli meg a költségvetést. Ez nem tartalmazza annak az egyszeri, 54 ezer forintos pluszjuttatásnak a forrását, amelyben azok részesülnek, akik év eleje óta legalább 3 hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak (amely augusztus 1-jén is fennállt). Nyugdíjprémiumot is fizet majd a kabinet, de erről még nem közölt részleteket Gulyás.