Út a királyi operába

Egy balettelőadást látva a nézőben tudatosul, hogy a könnyed és kecses mozdulatok mögött mennyi kitartó és önsanyargató munka, gyötrelmes szorgalom állhat. A táncosok életútja akkor is véres verejtékkel teli, ha gyerekkoruktól minden támogatást megkapnak. Carlos Acosta, a világ egyik legnagyobb élő balettmestere azonban utcagyerekként nevelkedett Kubában. Apja évekig börtönben ült, anyja betegeskedett, így a testvérei nevelték fel. Csodával határos módon és rengeteg vargabetűvel végül a Brit Királyi Opera vezető táncosa lett, és az első afroamerikai, aki eltáncolta Rómeót. Acosta küzdelmeken át vezető életútját mutatja be a film. A 46 éves táncos néhány éve megírt életrajza alapján készítette el Icíar Bollaín spanyol színésznő és rendező, illetve Paul Laverty forgatókönyvíró az Út a királyi operába című filmet. A cselekmény három párhuzamos szálon fut, amelyek sokszor egymástól „veszik át a szót”. A néző megismeri a csirkefogó havannai kisfiút, aki mindent elkövet, hogy ne kelljen táncórákra járnia, miközben autoriter apja szíjjal kényszeríti a balett felé. Majd a felnőtt, kemény tekintetű Acostát – a saját maga alakításában –, aki a havannai operaházban a traumatikus gyerekkorát állítja színpadra a kortárs tánc eszközeivel. És végül maga a táncelőadás is vászonra kerül, újrajátszva és értelmezve Acosta életének fordulópontjait. A majd’ kétórás film legerősebb pillanatai azok a gyermekkori visszaemlékezések, amelyek bemutatják a kilátástalan mindennapokat a havannai szegénysoron, és azt az erős apa-fiú viszonyt, amelynek köszönhetően ma Acosta nevét az egész világ ismeri.