Az életszínvonal „vánszorgó” görbéje: a lettek és a románok is elhúznak mellettünk
A legszerényebben élni kényszerülő nemzetek közé tartozunk mi, magyarok a brüsszeli 28-ak között az Eurostat legutolsó (2018-as) adatai alapján. Már csak két helyen, Horvátországban és a sereghajtó Bulgáriában marad el a háztartások egy főre jutó fogyasztása a magyarországitól azonos ár-érték arányon (vásárlóerő-paritáson) számolva. Legutóbb Lettország és Románia húzott el szinte észrevétlenül mellettünk – még 2013-ban és 2016-ban –, ráadásul az előnyük azóta sem csökken Budapesttel szemben. Míg itthon az uniós átlagnak a kétharmadát sem éri el az egy főre jutó fogyasztás mértéke (a pontos szám: 64 százalék), Lettországban és Romániában tavaly már 70 százalék volt a hasonló adat. A szomszédos államok közül a leggazdagabbnak számító Ausztriában pedig az EU statisztikai hivatala szerint közel kétszer olyan magas az életszínvonal, mint idehaza.