Világ | 7 nap
Világ 7 nap
FELFÜGGESZTETT BRIT PARLAMENT

Politikai közelharc

Botrányos körülmények között ért véget kedd hajnalban a brit alsóház ülésszaka, amit Boris Johnson kormányfő kérésére zártak le. A konzervatív miniszterelnök előtte elszenvedte a Brexittel kapcsolatos egy héten belüli hatodik kudarcát: a képviselők másodszor is leszavazták indítványát, hogy október 15-ére hozzák előre a választást, amire így a legjobb esetben is csak novemberben kerülhet sor. Kedden életbe lépett az a – lázadó tory képviselők és az ellenzék voksaival elfogadott – törvény, amely előírja Johnsonnak, hogy Brüsszeltől kérjen újabb, 2020 janrjának végéig szóló haladékot a Brexitre, ha október 19-éig az alsóház nem fogad el kilépési megállapodást. A kormányfő erre nem hajlandó. Brexit-párti főtanácsadója, Dominic Cummings úgy véli, a jogszabály szövege alapján erre nem is kötelezhető, míg az ellenzék egy része szerint a törvényszegésért Johnson akár bíróság elé is állítható. A képviselők október 14-én térnek vissza az alsóházba, amikor II. Erzsébet királynő felolvassa Johnson kormányprogramját. A Brexit jelenleg tervezett időpontja október 31-e, és a franck azzal fenyegetőznek, nem mennek bele a hosszabbításba, ha a britek nem tisztázzák, pontosan mit is akarnak.