Pásztor-órák

„Jaj annak, aki könnyelműen játszani kezd az önfertőzés bűnével (...) és »csak egyszer« is akarja élvezni azt a testi örömet, amelyet csak a házasságnak szabadna nyújtani!” – vezette fel a nemiséggel kapcsolatos szentenciáit Tóth Tihamér A tiszta férfiúság című kötetében. Az aszkézist propagáló lelkipásztor könyvének Testi bűnhődés című fejezetében pedig „orvosilag bebizonyított tényekkel” érvelt, mondván: „ha volna fiú, aki minden héten egy darabkát levágna a tüdejéből, mondd, mi lenne belőle egy-két év alatt? És gondold meg, fiam, mily bomlasztó hatással jár a fejlődő szervezetre, ha egy ifjú felizgatja, kínozza nemi szervét, amelynek a lehető legnagyobb nyugalomban és érintetlen pihenésben kellene fejlődnie, és ha tizennégy–tizenhat–tizennyolc éves korában elpocsékolja fiatal erőit (…) nedveit, amiket a természet huszonnégy–huszonhat s huszonnyolcadik éveire, a házasélet idejére gyűjtene benne!”

Eltekintve attól, hogy Tóth számos tétele orvostudományi szempontból már akkor is ingatag lábakon állt, a kötet onániával kapcsolatos megállapításai – amint erre a mélylélektan szaktekintélye, Hermann Imre 1947-ben felhívta a közvélemény a figyelmét – bő két évtizeden keresztül fejtették ki „súlyosan pathogén hatásukat”. Nem mellékes kérdés, hogy szelíd javaslatát – üdvös lenne, ha a Tóth-kötetnek legalább a miniszteri ajánlását visszavonnák – túlteljesítve az iskolában is egyeduralomra szert tett kommunista hatalom a katolikus főpap egész könyvsorozatát indexre tette, s hatalmi szóval megakasztotta a püspök boldoggá avatási procedúráját is.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a két világháború közötti hírhedt elődje, a „nemzetmentő” Tóth Tihamér babérjaira tör Bánhegyi Ferenc. A tankönyvkiadást monopolizáló Apáczai Kiadó háziszerző üdvöskéje legutóbb a múlt héten az általános iskola ötödik osztályosainak készített hon- és népismereti tankönyvével került reflek­torfénybe. A „Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve” felszólításnak ugyanis a világnézeti semlegességet (elvileg még hirdető) közoktatásban nem lehetne helye. Ahogy az olyan, a múltba révedőn nosztalgikus történelemhamisításnak sem, amely – a szociográfusok 1930-as évekbeli tényfeltáró kutatásait figyelmen kívül hagyva – a hárommillió koldus országának falvait (és lakóit) idealizálta. Életképe szerint „régen” ott bezzeg rend uralkodott, még a gyerekek sem feleselhettek a szüleikkel.

A 2011 óta iskolaigazgatóként is aktív, több tantárgy tankönyvét is jegyző szerző korántsem először kavar vihart. Korábban például a történelemtankönyv-sorozatát volt kénytelen visszavonni a kiadója azért, mert már (még) az Orbán-érában is tarthatatlannak bizonyult az általa ott felrajzolt Hitler- és Horthy-kép. Piacon, vagyis az iskolákban maradt viszont – a történészi és tanári szakma tiltakozása ellenére – Bánhegyi nyolcadikosoknak szánt historizálása, valamint 2013-as erkölcstankönyve. Ez utóbbiból a diákok (a felekezeten kívüliek is) azt tudhatják meg, hogy az erények élén a hazaszeretet után a vallásosság áll, és hogy a magyarok ugyan vendégszeretők és nyitottak, ám a sok „befogadott nép szétbomlasztotta az országot”. A romák pedig „saját mentalitásuk miatt szorultak ki a városok-falvak elhanyagolt részeire”, bár ebben azért – ismerte el engedékenyen a szerző – a „káros előítéletek” is közrejátszottak.