Gazdaság | Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

PD REAL ESTATE: a törökök gyöngyszeme

Duna Pearl, vagyis a Duna gyöngye néven értékesíti ingatlanjait az Orbán családdal is jó kapcsolatokat ápoló török millrdos, Adnan Polat cége a pesti Pozsonyi úton. A PD Real Estate Development Kft. a hetekben jókora tőkeinjekct is kapott, a tulajdonosok több mint 1,8 millrd forintot toltak bele a vállalkozásba. A cég 2018-ról még nem is nyújtott be mérlegbeszámolót. Így csak annyit tudni, hogy 2017 végén a vagyona 4 millrd forint fölött volt. A befektető azóta már lebontotta és az ígéretek szerint azbesztmentesítette az egykori KISZ-, majd K&H Bank-székházat, amelynek helyére lakásokat, irodákat és üzleteket építenek. Zajlik Polat másik budapesti beruházásának, az egykori Közvágóhíd területére tervezett ingatlanegyüttesnek az előkészítése is: bár a beruházó APD Real Estate Kft. a nyáron csak 180 mill forint tőkefrissítést kapott, a Soroksári úti vagyon már a tízmillrd forintot közelíti. A török üzletember, aki összekötő Orbán Viktor kormányfő és az autokratikus török elnök, Erdogan között, a részben török kézben lévő hollandiai DHB bank kölcsönéből finanszírozza a magyarországi ingatlanfejlesztést.