Folyt. köv.

Brüsszelben már jól ismerik a magyar kormány játékát: zárt ajtók mögött adja a kezes bárányt, kint pedig „elbábozza” a sajtónak, mekkora pofonokat osztott ki percekkel korábban. Így tett Varga Judit is, aki pár hónappal ezelőtti kinevezésekor az európai ügyek felügyeletét magával vitte az igazságügyi minisztériumba, és már ő felel a Magyarország ellen folytatott uniós jogállamisági eljárás egészéért. Hétfőn miniszterkollégái, valamint Frans Timmermans illetékes EU-biztos előtt kellett megvédenie az Orbán-kormányt. Konstruktívnak mutatkozott a jelenlévők szerint, az ülés után viszont azt mondta: a bevándorláspártiak bosszúhadjárata zajlik a magyarok ellen. A 444.hu úgy értesült, hogy a zárt tárgyaláson Varga igyekezett olyan hosszan beszélni, hogy minél kevesebb idő jusson a kellemetlen kérdésekre. A kormány szeretné megakadályozni, hogy az Európai Parlament által elfogadott Sargentini-jelentés következtében indult eljárás a következő fázisba lépjen, és még véletlenül se mélyedjenek el az egyes vitatott területekben. Varga örömmel regisztrálhatta ugyan, hogy a keleti tagállamok kimaradtak a vitából, ám aggódhat a franciák és németek koordinált fellépése miatt.