A HVG az önkormányzati választással foglalkozó cikksorozatában azokat a településeket vizsgálja, ahol nem látszik előre lefutottnak az eredmény. Most azokat a helyeket vesszük sorra, ahol az ellenzék elhódíthatja a városvezetést a kormánypártoktól.
Kormánypárti kampány a Széll Kálmán téren. Keresztutak
túry gergely
Balaton-partitörténések
Szatmáry Kristóf (telefonál) a parlamentben. Másodállású pártelnök
vörös szilárd
Önkormányzati választások előtt a KDNP néha életjeleket ad magáról, egyes helyi szervezetei úgy tekintenek a pártra, mintha valóban lenne saját politikai érdekérvényesítő képessége. Az önálló cselekvés iránti próbálkozások általában azt jelentik, hogy a „nagy testvérrel”, a Fidesszel elégedetlenkednek, szeretnének például saját jelölteket bejuttatni a képviselő-testületekbe. Ezt a vágyat aztán többen is megpróbálják kihasználni, a KDNP-t felhasználva politikai karrierjük érdekében.
Balatonfűzfőn például az eddig szocialista kötődésű polgármesterről derült ki, hogy idén KDNP-s támogatottsággal indulna. Mindez annak fényében érdekes fejlemény, hogy van a Fidesz–KDNP-nek saját jelöltje a posztra. Marton Béla polgármester a 24.hu szerint azonban meg tudta szerezni Latorczai Jánosnak, a KDNP országos elnöksége Veszprém megyei tagjának a támogatását, s még augusztusban létrehoztak egy helyi KDNP-szervezetet. A párt országos vezetése megfúrta azonban a dolgot, Hargitai János alelnök szerint a helyi szervezetet alapszabály-ellenesen hozták létre, s egyébként is ők a Fidesz–KDNP közös jelöltjét támogatják.
Hasonlóan kisebb belháború játszódott le a KDNP körül Balatonfüreden. Ott új emberek vették át a helyi szervezet vezetését, az elnök Czétényi Balázs volt MIÉP-es és jobbikos politikus lett, aki éppen a Latorczai vezette veszprémi KDNP-szervezetből igazolt át. Mellette még a párt tagjaként önkormányzati képviselő szeretett volna lenni egy milliárdos vállalkozó, Fábián Péter is. Balatonfüreden azonban a Fidesz egyik erős vidéki embere, Bóka István volt Bibó-kollégista a polgármester, aki nem vette tekintetbe a helyi új KDNP-vezetés igényeit, s a Fidesz–KDNP képviselőjelölti csapatának kereszténydemokrata tagjait is ő nevezte meg. Egy-két hetes izmozás után a polgármester röviden közölte a helyi KDNP által kiadott nyilatkozatot a Facebook-oldalán, miszerint Bóka István Fidesz–KDNP-s jelöltségét támogatják. Bókával már csak azért is nehéz szembeszállni, mert öt éve úgy kapott 83 százalékos támogatást, hogy baloldali közös ellenzéki jelölt állt vele szemben.
A Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja (MVMP) még annyi életjelet sem ad magáról, mint a KDNP, pedig szintén a Fidesz szövetségesei közé tartozik. Elnöke egyenesen Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő, s a párt legutóbb akkor szerepelt a hírekben, amikor a tavalyi parlamenti választáskor egyetlen jelöltjét is visszaléptette a Fidesz–KDNP jelöltje javára. Most a Káli-medencében fekvő Szentbékkállán állít az MVMP polgármesterjelöltet, a helyi Öreghegy fogadó tulajdonosát, Sárvári Csabát. Ő nem tagadja a fideszes kötődést sem, hiszen míg polgármesterjelöltként MVMP-színekben fut, a megyei közgyűlésbe a Fidesz–KDNP listáján szeretne bejutni.
Valós veszély volt Keszthelyen is, hogy a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben másik jobboldali jelölt is indulna, aki éppen az eddig regnáló polgármester, Ruzsics Ferenc lett volna. Ruzsics régebben MIÉP-es volt, de aztán fideszes támogatással húzott le három ciklust a város élén. Az utóbbi években azonban megromlott a kapcsolata a párttal és annak helyi erős emberével, Manninger Jenővel, ezért már tavaly az terjedt el a városban, hogy idén nem őt indítják. Ő azonban január elején váratlanul nyilvánosan bejelentette, hogy újrázni akar, ezért aztán Manningernek ki kellett találnia, hogyan is tudja ettől eltéríteni Ruzsicsot. Végül felajánlották neki, hogy a Zala Megyei Közgyűlés főállású alelnöke lehet, így elhárult a veszély, hogy Ruzsics megossza a jobboldali szavazókat, miközben ellenzéki oldalon létrejött az egységfront.
Siófokon szintén összejött az ellenzéki összefogás: a jelenlegi polgármestert, Lengyel Róbertet támogatják. Neki nem volt könnyű az utóbbi öt év a fideszes többségű önkormányzattal szemben, amelynek tagjait viszont pont a választások előtt kellemetlen helyzetbe hozta a Ripost és a Pesti Srácok című kormánylap. Úgy írtak ugyanis Siófokról, mint a bűn fertőjében fetrengő városról, amit nemcsak a Somogy megyei rendőrség, hanem a kormánypárti többségű helyi képviselő-testület is kikért magának a város nevében.¬