Leütöttfigura

AFP / US Government

A szaúdi olajlétesítmények, a globális olajellátás biztonsága, végső soron a világgazdaság komoly sérülékenységét mutatta a szombati légitámadás. A nyersolaj jegyzése rögvest majd húsz százalékkal emelkedett, a legnagyobb mértékben azóta, hogy Irak 1990 augusztusában lerohanta Kuvaitot. Szaúd-Arábia két jelentős szénhidrogénipari telepét, a Huraisz mezőt és az Abkaik kőolaj-feldolgozó üzemet 19 helyen érte találat. A támadás napi 5,7 millió hordóval, a szaúdi felhozatal durván felével csökkentette a királyság kőolajtermelését, ami globálisan 5 százalékos kiesést jelent. Míg eleinte azt mondták, hogy a helyreállítás néhány hétig tarthat, a munkálatokat e hét elején már hónapokra becsülték. Az olajellátásra mindez azért hathat igen kedvezőtlenül, mert lényegében a világon csak Szaúd-Arábiának van napi pár millió hordós szabad termelési kapacitása, amellyel a kőolajpiacot valamennyire szabályozni lehet. Az, hogy nem rendült meg igazán a piac, annak köszönhető, hogy részben olajbőség van, általában csökken a kereslet, és az USA bejelentette: szükség esetén megnyitja stratégiai tartalékait.

Ám a termelés normális visszaállása sem feledteti majd a jövőbeni kockázatot, a növekvő politikai feszültséget a térségben. Az USA máris Iránt vádolta a támadással, holott a jemeni síita huti lázadók vállalták magukra az akciót. Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy az USA azonnal kész megtorló csapást indítani, és csak a szaúdiakra vár, hogy a vizsgálatuk mire jut. De név nélkül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselők hírszerzési forrásokra hivatkozva máris közölték, hogy a támadás iránya észak, északnyugat lehetett, vagyis a Perzsa-öbölből, Irakból vagy Iránból érkeztek a rejtélyes drónok. A hutik által ellenőrzött jemeni területek délnyugatra fekszenek a megtámadott területtől, ráadásul legalább 770 kilométerre. A hutik a rakétáikkal eddig is támadtak szaúdi területeket, reptereket, de a szaúdi légvédelem hatástalanította azokat. Egyelőre azt sem tudni pontosan, hogy most milyen eszközöket használtak, felfegyverzett drónokat, cirkálórakétákat vagy mindkettőt.

Így hát bárki követte is el az akciót, a pontos végrehajtás mindenképpen komolyabb fegyverekre és felkészültségre utal. Ha valóban a hutik, akkor nyilvánvalóan támogatójuktól, Irántól kaptak az eddigiekhez képest nagyobb hatótávolságú eszközt. De a kiindulópont lehetett Irak – ahol hemzsegnek a síita milíciák –, vagy éppenséggel Irán is. Teherán vehemensen tagadja a vádakat, és totális háborúval fenyegetőzött, ha megtámadják. Csakhogy a háború bizonyos értelemben már elkezdődött, hiszen nyílt csapás érte a szaúdi királyság védtelen olajlétesítményeit. Ráadásul éppen újra esélyt kapott volna a világ legnagyobb olajtársasága, a Saudi Aramco eddig halasztott privatizációja. Az óriáscég két meghatározó termelő egységének a sebezhetősége azt jelzi, mintha a drónok a tőzsdére vitelt is megtorpedózták volna.

Ha valóban Teherán áll a háttérben – akár a jemeni, az iraki vagy más szövetségesei révén –, akkor az akció azt mutatja, hogy éppenséggel Irán gyakorol teljes nyomást az USA-ra. Mégpedig abban a tudatban, hogy az USA közel-keleti katonai szerepvállalásaiért nem rajongó Trump valójában nem akar vele háborúzni, és csak a szája jár. Miközben Trump szokta hangoztatni, hogy az atomalku felmondásával és az új szankciókkal maximális nyomás alá akarja helyezni Teheránt a nukleáris megállapodás újratárgyalása érdekében. Az amerikai elnök vegyes üzeneteinek a sorába tartozik John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó menesztése is, aki a legádázabb híve volt az iráni rezsimváltás – akár háború árán történő – kikényszerítésének. ¬