Új biztosjelölt

Várhelyi Olivért, az EU-hoz akkreditált állandó magyar képviselet vezetőjét javasolta új magyar biztosjelöltnek Orbán Viktor. Az eredeti jelöltet, Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert kétszer is leszavazta az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI), amely szerint a magyar politikus korábbi ügyvédi tevékenysége összeférhetetlen a leendő munkájával. A JURI kifogásolta, hogy Trócsányi több szempontból és tisztán kapcsolatba hozható a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával, amely még a minisztersége idején is kapott megbízást a Paks II. beruházással összefüggésben. A Politico című lap által ismertetett kifogások között szerepelt, hogy Trócsányi a minisztersége idején kinevezte személyes tanácsadójának az igazságügyi tárcához a Nagy és Trócsányi iroda egyik résztulajdonosát – és akkor még 12,6 százalékos tulajdonrésze volt Trócsányinak a cégben. Mindezek mellett problémásnak találták, hogy igazságügyi minisztersége idején két orosz fegyverkereskedőt adtak ki Moszkvának, miközben az amerikaiak már előbb kérték a kiadatásukat (a két gyanúsítottat hamar szabadlábra helyezték az oroszok).