Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
HELYESÍRÁS ÚJ MÓDON

Mankó a tollnak

Minek sanyargatni a dkokat a tollbamondással, ha ugyanezzel segíteni is lehetne őket? Így foglalható össze annak a francia kezdeményezésnek a lényege, amit egy grenoble-i pszichológusprofesszor, Marie-Line Bosse és társai vetettek fel. Ők arra figyeltek fel, hogy az utóbbi évtizedekben – a modern technológiai eszközök térhódításával – egyre többet kell írniuk az embereknek, és egyre nyilvánvalóbb, milyen sokan küszködnek a bonyolult francia helyesírással. A tollbamondási felmérések szerint ugyanazt a szöveget hallás után jóval több hibával írják le a mai dkok, mint 30 évvel korábbi elődeik. A kutatók ezért azt javasolják, hogy a rendszeres, tétre menő dolgozatok helyett inkább segíteni kéne a tanulókat a helyesírásban. Ennek érdekében olyan vizlis „mankókat” adnának, amelyek például jelzik a szövegben a lrandó szavak betűinek számát, a grafémák (azaz az egy hangot jelölő betűcsoportok) helyét. Szerintük ezek segítségével a tanulóknak van esélyük, hogy felidézzék és korrigálják a tudásukat, hosszabb távon pedig a jó megoldásokat rögzítsék. A puding próbájaként több száz hatodikos dkkal foglalkoztak két hónapon át, az egyik csoportnak ilyen „mankókkal” ellátott szöveget diktálva, a többieknek a hagyományos módon. A közepes tanulóknak látványosan jobbak lettek az eredményei az új metódussal, ám a leggyengébbeken ez sem segített sokat.