Alónéz,mégismegbotlik
Csak az kap enni, aki a Fidesszel van – magyarázta egy kiszivárgott felvételen a párt egyik középvezetője. Így érthető igazán, miért került sokkos állapotba a kormánypárt, miután vasárnap elvesztett megannyi közüzemi menzát. Ráadásul csak magukra haragudhatnak.

Borkai Zsolt egyperces bejelentése a városházán. Győri jattkikötő



Meccsután,meccselőtt

Pikó ász
Az ellenzéki oldalon nem volt szükség hosszú elemzésekre. A baloldal és a Jobbik az előző választásokhoz hasonlóan hozta a szavazatok mintegy felét, de mivel egymástól ez alkalommal nem vettek el szavazatokat, a száz legnépesebb település felében meg is verték a kormánypártot. Ebből nem következhet más, mint az összefogás kényszere, és felsejlik egy választási párt megalakításának a kérdése. Eltérő értelmezésre tehát nincs sok tér – ami persze nem jelenti azt, hogy az ellenzéki pártok ne próbálkoznának vele.
A bukásnak sosincs felelőse, a győzelmet viszont mindenki igyekszik kisajátítani. Az MSZP-ben vasárnap este, hétfő hajnalban azt ismételgették maguknak örömittasan: az ő sikerük az ellenzék váratlan választási előretörése. Az összefogás az ő vesszőparipájuk, ők mentek bele nagyobbik félként a januári előválasztásba, az MSZP ismertsége, hálózata és aktivistáinak munkája nélkül nem jött volna össze sok magyar településen a fordulat. A tanulság a szocialisták szerint leginkább az, hogy be kell fogadni a civileket, és tekintettel kell lenni a helyi adottságokra.
„Karácsony a mi emberünk” – foglalta össze az egyik MSZP-s vezető, miért érzik magukat nyeregben. A Demokratikus Koalíciónál kevésbé voltak beszédesek, igaz, őket már józanon értük utol, miután kialudták a vasárnap estét. Ők annyit mondtak, hogy Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatója az irányadó. A volt kormányfő már előretekint, és most elkezdene gondolkodni a 2022-es közös ellenzéki listán. Olvasata szerint minden egyéni körzetben közös jelölt kell, és azt is előre megnevezné, ki lenne az ellenzék miniszterelnöke győzelem esetén.
Gyurcsány szerint kormányváltó a hangulat, a migránsozás pedig meghalt. Magyarán innentől kezdve nekik kedvez a politika dinamikája. Ahogy ellenzéki politikusoktól megtudtuk, ők Gyurcsány szavaiból azt olvasták ki, hogy a következő időszakban igyekszik átvenni a baloldal vezetését, és maga alá gyűrné az MSZP-t.
A két baloldali párt izmosodását a Jobbikban is érzékelik, ha nem is örülnek neki. A néppártiság és a radikalizmus között megrekedt, a baloldallal érdekszövetségre lépő párt eddigi zuhanását mindenesetre megállíthatja a vasárnapi siker. A Jobbik identitása ugyan kérdésesebb, mint eddig bármikor volt, de Eger és Dunaújváros elhódításával két megyei jogú várost vezethetnek politikusai. Ennek fényében nem csoda, hogy párton belül hangsúlyozzák: nekik Budapesten csak helyezkedni kell, a figyelmüket a vidékre irányítják. A baloldalon szerintük, bármi legyen is a dinamika, egy jobboldali, önálló ellenzéki erőre szükség lesz.
A Jobbikban abból indulnak ki, hogy Jakab Péter a közeljövőben átveheti a párt vezetését. Ő az a politikus, aki azonnal fellépett a győri alapszervezet Borkai Zsolt esélyeit erősítő lépése ellen. Ez kijelölheti a Jobbik szövetségi politikájának további irányát, míg az ideológiait függőben hagyja.
Az LMP-től már több kreativitás kell ahhoz, hogy a sikert magának követelje, hiszen a párt csak képviselői mandátumokhoz jutott. Még leginkább a szombathelyi exszocialista Nemény András győzelmét érzik magukénak. És örülnek, hogy időben kifaroltak a küszöb alá szorult, onnan szitkozódó Puzsér Róbert mögül. Az LMP politikusai is ott állhattak tehát Karácsonnyal egy színpadon. A jövőben azonban „meghúznák magukat”. Logikus taktika ez egy olyan párttól, amely mindkét idei választáson teljességgel észrevétlen maradt. Ők annyit mantráznak: „zöld főpolgármestere van Budapestnek”.
A Momentum a májusi EP-választás után az ősszel is látható eredményt ért el, polgármestereket adhat. Életkoruk miatt is ők bízhatnak leginkább abban, hogy egy lassú építkezésben vannak, amelynek során egyelőre össze kell fogniuk másokkal, de önállóságukból hülyék lennének engedni. Számukra a legfontosabb feladat most az, hogy az ellenzék hatalmat nyert politikusai bizonyítsák kormányképességüket. És az sem ártana, ha nem pártolna el tőlük a szerencse. ¬ TÓTH RICHÁRD
FarkasFarkasnakfarkasa
Orbán Viktorhoz hasonlóan Farkas Flórián is elmondhatta magáról vasárnap este, hogy az általa vezetett szervezet bizonyult a legerősebbnek a választásokon. Az már a Lungo Drom vezérének baja, hogy a kormányfővel szemben neki ebből a relatív erős pozícióból többséget is kéne kovácsolnia, márpedig az Országos Roma Önkormányzatba bejutott másik három szervezet kategorikusan kizárta, hogy Farkasék hatalmát támogassa. A 47 tagú testületben 20 képviselői helyhez jutott a Fidesszel örök szövetséges Lungo Drom, míg a kormánypárttal szimpatizáló, de a korrupciót és Farkas személyét egyaránt visszautasító Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz) 18 képviselőt delegálhat. A Roma Polgárjogi Mozgalom öt, a Phralipe négy mandátumot szerzett. A lapunknak nyilatkozó Vajda László az utóbbi tagja, és lapzártánk idején attól tartott, hogy a három szervezet választások előtti, Lungo Drom-ellenes egyezségét az utolsó pillanatban még megfúrhatják néhányan. Annyi biztos, hogy Farkas nem lesz az ORÖ elnöke, inkább őrzi parlamenti mandátumát és az azzal járó mentelmi jogát. Vajda úgy látja, hogy a Híd a munka világába nevű programhoz fűződő korrupciós vádak miatt a kard már Farkas feje felett lebeg, ő pedig igyekszik minél jobban meghúzni magát. Ha a Lungo Dromnak sikerül elég riválisát megdolgoznia az utolsó pillanatban, akkor a szervezet nevében Agócs János lehet az ORÖ elnöke. Ha viszont fennmarad a választások előtti szövetség, akkor a Firosz elnöke, Farkas László lehet a kihívó (nincs szó rokonságról, ez pusztán névegyezés). Vajda egyébként dicséri a fiatal kollégát, szerinte ő most a legerősebbnek tűnő roma politikus. Majd kiderül, származik-e hátránya abból, hogy a korrupció visszaszorítására vállalkozott. ¬ POZSGAI REBEKA