Ismételt a kormány

A vasárnapi választáson ugyanannyi, 235 mandátumot szerzett a lengyel parlament 460 fős alsóházában, a szejmben a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt, mint legutóbb, 2015-ben. Akkor a rendszerváltás óta példátlan egyedüli többséghez 37,6, most viszont 43,6 százalékos szavazatarány kellett. A különbséget az jelentette, hogy ezúttal bejutott a parlamentbe a posztkommunista baloldal, valamint a szélsőjobb. A Baloldal nevű tömörülés 12,6 százalékkal 49 mandátumhoz jutott. A libertariánusokat, homofóbokat és antiszemitákat is tömörítő Szabadság és Függetlenség Konföderációja 6,8 százalékot és 11 mandátumot szerzett. A 2007–2015 között kormányzó jobbközép Polgári Platform köré szerveződött Polgári Koalíció a második helyen végzett, 27,4 százalékkal, illetve 134 képviselővel. Az agrárbázisú Lengyel Néppárt és a Pawel Kukiz veterán punk-rock zenész létrehozta, eklektikus ideológiájú, de inkább jobbra húzó Kukiz’15 alakulat szövetsége 8,55 százalékkal 30 mandátumot szerzett. A fennmaradó egy alsóházi hely a német kisebbség képviselőjének jár. A PiS ugyanakkor elveszítette a többséget a százfős szenátusban, ahol a korábbi 61 helyett csak 48 politikusa lesz. Ennek oka, hogy az egyéni választókerületekben a sokszínű ellenzék összefogott, és általában egy jelöltet indított a kormány emberével szemben. A szenátus nem bír vétójoggal, de 30 napra elhúzhatja a törvények jóváhagyását, amit a PiS az előző négy évben a kettős többsége birtokában gyorsan lezavart.