Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
KORGÓ GYOMOR

Rossz tanácsadó

Ne hozzunk meg fontos döntéseket korgó gyomorral – summázható a skóciai Dundeei Egyetem pszichológiai tanszékének kutatása. A Benjamin Vincent által vezetett vizsgálat megállapította, hogy az éhségérzet türelmetlenné teszi az embereket, és ez hatással lehet a döntéseikre. Vizsgálataikba 50 személyt vontak be, akiknek jóllakottan, majd éhesen kellett döntenk hamarabb vagy később elérhető ételekről és egyéb jutalmakról. Azt természetesnek találták, hogy aki éhes, az szinte azonnal szeretne enni, az viszont már meglepőbb volt, hogy egyéb, például pénzben mérhető juttatásról is hasonlóképpen döntöttek: inkább a kevesebbet, de hamarabb elérhetőt választották a távolabbi, nagyobb jutalom helyett. A szakemberek úgy találták, hogy akik jóllakottan akár 35 napot is hajlandók várni egy jutalomra, azoknak a türelme éhesen 3 napnyira csökkent. Mindebből arra következtettek, hogy a korgó has megváltoztatja a jutalompreferenckat: az éhezés még akkor is befolyásolja a döntéseket, ha azok eredménye nincs hatással az éhségérzetre. Vincent szerint érdemes erre felhívni a figyelmet, mivel az éhezés ma már egyáltalán nem ritka, akár vallási, akár egészségügyi okokból is sokakat érint. Különösen fontos lehet a tudatosság a szegénység miatti éhség esetében, amikor a rosszul meghozott döntések csak tovább rontják az éhező helyzetét.