Ítélet hitelbe
Gazdaság Őrült vállalkozás

Ítélet hitelbe

Algoritmus dönti el, érdemes-e perelni. Ezen alapul egy német startup vállalkozás, a iubel üzleti modellje. Az alapítók azt a piaci rést célozták meg, hogy a németek több mint 70 százaléka visszariad követeléseinek jogi érvényesítésétől, mert túl magasnak tartja az ügyvédi és perköltségeket. A iubel tehát ingyen vállalja, hogy ügyvéddel hoz össze magánembereket és kisvállalkozásokat. Siker esetén sikerdíj jár, sikertelenség esetén a iubel lenyeli a költségeket. A szolgáltatás az év eleje óta érhető el az interneten, és bár azóta alig száz esetet vittek végig, az eredményességük eddig több mint 90 százalékos. Ehhez kell az algoritmus és a több ezer bírósági ügyet tartalmazó adatbázis. Azokat az eseteket vállalják el ugyanis, amelyeket a számítógép ígéretesnek lát. Az intelligens gép húsz tényezőt mérlegel, köztük azt, hogy mekkora a követelés, megfelelő-e a jogi alap, melyik bíróság illetékes, mennyire húzódhat el az eljárás. Sőt azt is a szoftver számolja ki, hogy melyik ügy után mekkora sikerdíjat kérjen a vállalkozás. A reménytelen, időigényes vagy nem kifizetődő ügyeket kiszűrve nem vállalnak ezer eurónál alacsonyabb perértéket, és tevékenységüket az olyan polgári jogi keresetekre korlátozzák, amelyek pénzbeli követelésről szólnak (mert különben nehéz lenne kiszámolni a sikerdíjat). Ha a számítógép lát esélyt, akkor a hamburgi startup átadja az ügyet 150 ügyvéd partnere valamelyikének.