szerkesztő
Fülszöveg
Hamvay_Peter.tif
Hamvay Péter

TörökáfiumellenaFacebookazorvosság

„Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio!” – emígyen fogalmaz Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság című művében, s ezt gondolja Orbán Viktor is, csak sokkal korszerűbben. Először is nem a török ellen, hanem épp a törököktől vesz fegyvert, nem a saját pénzét áldozza az ország védelmére, hanem ellenkezőleg, az arra szánt pénzből csippent le magának is valamicskét. Mrt akarna egyébként úgy vásárolni páncélozott járműveket Törökországtól a kormány, hogy közbeiktat egy magáncéget? Címlapsztorink tényfeltáró cikkéből kiderül ugyanis, hogy a tömegoszlatásra alkalmas járművek vásárlására készülő cég egyik tulajdonosa az Orbán családdal és Erdogan török elnökkel is gyümölcsöző kapcsolatokat építő Adnan Polatnak az embere, a másik pedig Szíjj László, Mászáros Lőrinc üzlettársa.