Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
FERIHEGY MEGBÉNULT

Zavaró repülés

Drónok zavarták meg a múlt héten többször is Ferihegyen a légi közlekedést. Emiatt a repülőtéren részlegesen – illetve néhány ­éjszakai órában teljesen – fel kellett függeszteni a forgalmat. A ­repülés biztonságát kockáztató drónok az irányítótornyot és a futópályát is megközelítették, a levegőben pedig veszélyesen és szándékosan zavarták a légi közlekedést. Az incidens miatt többek között a LOT Varsó–Budapest és a Ryanair londoni járata is várakozásra kényszerült. A repülőtér lezárása miatt összesen 21 járat késett. A Hungarocontrol már korábban felhívta a figyelmet az egyre gyakrabban előforduló szabálytalan drónreptetésekre, ugyanis már tavaly is több pilóta jelentette, hogy repülés közben drónokat láttak a légtérben. A cég megkezdte olyan felderítőrendszer bevezetését, amely képes a repülőtér környezetében felszálló drónokat érzékelni, és az adataikat a légiforgalmi irányítók számára továbbítani. A szabálytalan drónreptetés tavaly már áldozatokat is követelt a világban: az Egyesült Államokban történt az első olyan eset, amikor bizonyíthatóan drón okozta egy – nem utasszállító – gép lezuhanását.