Tervez,végez

Három évtizede nincs országos lakáspolitika – állította Cirfusz Márton, a térbeli és társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó Periféria Központ képviseletében a Centrális Galéria magyar Bauhaus-kiállítását lezáró konferencián, majd elmondta, hogy a forráshiány egyre súlyosabb, a rendelkezésre álló pénzek elosztása egyre egyenlőtlenebb, a felhasználásukban egyre több a kötöttség. A szervezet lakhatási szegénységről készült legutóbbi jelentésében az szerepel, hogy másfél millióan élnek olyan lakásban, amelyekkel súlyos minőségi problémák vannak; az ilyen zsúfolt, nedves, alacsony komfortfokozatú lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújításra. A 4,4 millió magyarországi lakóingatlannak nagyjából a 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak. Minden harmadik háztartás lakhatással összefüggő megfizethetőségi problémákkal küzd, tehát a jövedelméhez képest irreálisan sok pénzt költ rezsire, bérleti díjra vagy lakáshitelek törlesztőrészleteire. A háztartások legalább 13 százaléka 60 napon túli közműhátralékkal küszködik, miközben 750 ezer végrehajtási ügy van folyamatban az éves GDP 7 százalékának megfelelő értékben. Ezeknek a tényeknek az ismeretében már világos, miért jut minden napra nagyjából tucatnyi kilakoltatás. Az állam évtizedek óta csak a tulajdonszerzést támogatja, és akik erre nem képesek, azoknak szűkösek a lehetőségeik. Kevés a szociális bérlakás, a lakásárak, a bérleti díjak jóval gyorsabban emelkednek, mint a jövedelmek, s ez az alacsonyabb jövedelmi szinteken igencsak tetten érhető.

A „rezsicsökkentés végül valószínűleg a piaciaknál magasabb rezsidíjakhoz vezetett, ráadásul az intézkedés arányosan nagyobb megtakarítást hozott a társadalom felső jövedelmi csoportjainak, mint a szegényebbeknek”. A lakásfenntartás támogatására kevés az állami pénz, és azt sem normatív módon osztják el, hanem a helyi önkormányzatok kénye-kedve szerint. A nyilvántartott lakás­igénylők száma nő, a szociális szempontok szerint kiadott önkormányzati lakásoké viszont drasztikusan csökken (egy év alatt 59 ezerről 50 ezerre), ráadásul sok esetben ezek kiutalásában sem érvényesítenek szociális szempontokat. A leendő bérlőknek gyakran a lakásfelújítás többmilliós költségeit is vállalniuk kell, amire a leginkább rászorulók a legkevésbé képesek. Ráadásul e lakások rossz minősége miatt gyakran a fenntartási költségek is magasak, s aki egy hónapot késik a számlakifizetéssel, már elesik a rászorultsági alapon megítélt támogatástól is.