Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

LIPÓTI TÓTH ÉS TÁRSA: péknek áll Paár

44-062-01.tif

Új céget alapított a Lipóti pékségek alapítója, Tóth József Péter, és nem mást vett maga mellé tulajdonostársnak, mint Tiborcz István gyakori üzlettársát, Pr Attilát. A két üzletember egyaránt Győrhöz kötődik, már 2010-ben mindketten szerepeltek a megyei millrdosok listáján, csakhogy míg akkor Tóth és Pr vagyonát egyaránt 3 millrd forintra becsülték, addig ma már Pr az ország 29. leggazdagabb embere 43 millrdos vagyonnal, miközben Tóthét 6–8 millrd közé taksálják. A Lipóti Tóth és Társa Zrt. alaptőkéje 750 mill forint, amelyből 187 millt Pr állt. A befektetők új gyár és logisztikai központ létrehozására készülnek a hatvani ipari parkban, ahol a tervek szerint 50 ezer négyzetméteren alakítják ki a Lipóti Pékség Sütőüzem és Élményközpontot. Tóth József Péter egyébként az önkormányzati választáson ismét elnyerte falujában, Lipóton a polgármesteri tisztséget, az új cég igazgatóságában pedig a fia, Tóth Péter is részt vesz. A testületben a másik tulajdonost, Pr Attilát az a Pápai Csaba képviseli, aki ügyvezetője Tiborcz és Pr közös vállalkozásának, a budapesti Andrássy úti Weiss-villában butikhotelt építő BPA116 Vagyonkezelő Kft.-nek.