Energiabomba
Minél figyelmesebben nézünk a számok mögé, annál kevesebb marad az 500 legnagyobb magyarországi vállalat árbevételének növekedéséből – de még a legkritikusabb számolgatás is azt mutatja, hogy ennek az elit körnek a tagjai gyorsabban gyarapodtak, mint a magyar GDP.



Módszertan
A top 500 adatbázisát a Céginformáció.hu Kft. állította össze. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is összegyűjtötte az árbevétele és/vagy a mérlegfőösszege alapján – közép-európai mércével – a nagy cégek kategóriájába tartozó több mint 4500 hazai társaság adatait. Mivel azonban az egyes ágazatok árbevétel-arányos nyeresége igen eltérő, a legnagyobb adózott eredményűek listájának összeállításához több mint 8500 céget vizsgált.
Az adatok kizárólag nyilvános forrásból, illetve a megkeresett cégektől származnak. Néhány társaság – amely elzárkózott legfrissebb adatai kiadásától, és azok nyilvános forrásból nem szerezhetők be – kimaradt a különböző csoportosításokból.
Az összeállításokban 88 olyan cég szerepel, amelynek mérlegfordulónapja eltér a naptári évtől. Esetükben a 2018. június 1-je után lezárt legutolsó pénzügyi év adatai kerültek be a táblázatba. 51 társaság esetében a 2018. június 30. – november 30., további 36 cég esetében a 2019. január 1. – május 31. között, a Bonduelle Central Europe Kft. esetében pedig a 2019. június 30-án lezárt pénzügyi év adatai kerültek az összeállításba.
Az Auchan Magyarország Kft. és a Joyson Safety Systems Kft. 2018-ban tért át a naptárival megegyező üzleti évre, esetükben 2018-asként a 2018. április 1. – december 31. közötti időszak adatai szerepelnek. A Dreher Sörgyárak Zrt. 2017-ben állt át a naptárival megegyező üzleti évre, esetében 2017-es adatként a 2017. április 1. – december 31. közötti időszak adatai kerültek be a táblázatokba. A Lidl Magyarország Bt. 2017-es adataiként a 2017. április 1. – 2018. február 28. közötti, 2018-asként pedig a 2018. március 1. – 2019. február 28. közötti üzleti év számai olvashatók a rangsorokban. A Mitsuba Automotive Systems of Europe Kft. 2018-as adatai a 2018. április 1. – 2019. március 31. közöti időszak teljesítményét tükrözik. A Népliget Beta Ingatlan Kft. neve mellett 2017-esként a 2016. október 1. – 2017. szeptember 30. közötti, 2018-asként pedig a 2018. január 1. – december 31. közötti időszak adatai állnak. A Scitec Kft. esetében 2017-esként a 2017. január 1. – június 30. közötti hat hónap, míg 2018-asként a 2017. július 1. – 2018. június 30. közötti időszak adatai állnak a táblázatokban.
Szerepel az összeállításokban több olyan társaság, melyek időközben beolvadással megszűntek vagy átalakultak, összeolvadtak. A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt., az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (másik három, a top 500-ba be nem került Volán-utóddal együtt) 2019. szeptember 30-ával beolvadt a Volánbusz Közlekedési Zrt.-be. Az Invitech Megoldások Zrt. 2018 végén olvadt be az Invitech ICT Services Kft.-be, a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. 2019. június 30-ával az Opus Global Nyrt.-be, az MS E-Commerce Kereskedelmi Kft. pedig 2019. szeptember 30-ával a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft.-be. Az NKM Áramszolgáltató Zrt. és az NKM Földgázszolgáltató Zrt. 2019. május 16-án összeolvadtak, és NKM Energia Zrt. néven folytatják tevékenységüket. A Tigáz-DSO Földgázelosztó Kft. 2018. december végén beolvadt a Tigáz Földgázelosztó Zrt.-be, az Opus Press Zrt. pedig 2019. szeptember 30-ával a Mediaworks Hungary Zrt.-be. Az SMP Solutions Kft. 2019 júliusában átalakult részvénytársasággá.
2019. április 10-én megkezdődött az Artifex Controll Kft. végelszámolása; a Böck és Partner Kft. 2019. május 9-én, a DV 01 Szárazföldi Járműkölcsönző Zrt. pedig 2019. május 23-án jutott erre a sorsra.
Vannak olyan társaságok is, melyek 2017. március 31. után alakultak, illetve kezdték meg tevékenységüket, így esetükben a 2017-es adatok nem teljes pénzügyi évre vonatkoznak vagy nem értelmezhetőek. Megalapításuk sorrendjében ezek a következők: Cloud Network Technology Kft., Geraldton Invest Zrt., Industrial C&S Hungary Kft., Hungarian Real Estate Financing Zrt., Henkel Magyarország Kft., Talentis Consulting Zrt. és a Tungsram Operations Kft.
Az anyavállalatnak számító cégek a konszolidált beszámolójuk adataival szerepelnek – amennyiben azok elérhetőek voltak. De bekerültek a listákba a leányvállalatok is, ha teljesítményük meghatározóan hozzájárult a konszolidált teljesítményhez.
A mérlegét nem forintban számoló 127 társaság adatai a mérlegfordulónapjukon érvényes hivatalos MNB-középárfolyamon átszámítva szerepelnek.




Az 500 legnagyobb árbevételű magyarországi cég
Táblázatunkban a cégek mai neve szerepel. A lista pénzintézeteket nem tartalmaz, mivel esetükben az árbevétel nem értelmezhető. *Konszolidált adat. **IFRS szerint konszolidált adat. (x) Nem auditált adat. n. a. = nincs adat. n. é. = nincs értelme. {a cég adatait konszolidáló anyavállalat helyezése} [a cég által konszolidált leányvállalat helyezése] Forrás: CÉGINFORMÁCIÓ.HU KFT.