Levegőt!
Fülszöveg
Kocsis_Gyorgyi.tif
Kocsis Györgyi

Levegőt!

A Balatontól vezettem hazafelé 2016 nyarán, amikor bemondták a hírekben, hogy a franciaországi foci-Eb-n Magyarország 4:0-ra kikapott Belgiumtól. Na, holnap jön a nemzeti gyász – gondoltam, egészen addig, amíg a pesti Nagykörúton meg nem láttam a diadal­ittasan hullámzó tömeget. Megváltoztatták volna a szabályokat? Mostantól a fociban az győz, aki több gólt kap? – töprengtem, majd napirendre tértem a különös jelenség fölött azzal, hogy végtére is, van például olyan futóverseny, ahol hátrafelé futnak. Felteszem, az új szabályok ma is érvényesek, hiszen a magyar válogatott a világranglista 50. helyén tündököl, aminek örömére – mint Fókuszban rovatunk is beszámol róla – a héten felavatják a 190 milliárd forint költségű új budapesti Puskás Arénát. Arra az esetre pedig, ha a válogatottat a szerencsecsillaga egészen a 60. sőt a 70. helyre repítené, már készülnek a reményteli hivatalos tervek: a Puskás Arénában meccs helyett misét, kongresszust, esetleg rave-partikat tartanának. Szerény hozzájárulásom az ötletbörzéhez: beültethetnék a pályát karácsonyfákkal – tán jobb lenne a levegő.