Álmaibanbecsavarja
Közvetlenül a fülkeforradalom után Orbán Viktor meghirdette a földosztást minél több stadion számára. Tízéves projekt zárul az új Puskás Aréna felavatásával. De vajon nyereséget látunk-e hamarabb a stadionból, vagy rajongásra érdemes labdarúgást benne?


Ez neki a Tisztelt Ház
GundelTakácsGábor

Műsorvezető, kommentátor Annál már öregebb vagyok, hogy egyetlen élményt ki tudjak választani a Népstadionhoz, később a Puskás Stadionhoz fűződők közül. Az első élményem az volt, amikor a ’70-es évek elején édesapám elvitt egy kettős rangadóra. 70 ezer ember, fantasztikus hangulat, sohasem felejtem. Ott voltam 1981-ben is – szintén telt ház –, amikor világbajnoki selejtezőn 4:1-re vertük Norvégiát, és ezzel kijutottunk. De azt sem feledem, amikor egyszer magam is játszhattam egy meccsen. A Michael Schumacher vezette Forma–1-es csapat ellen lépett pályára a magyar színészekből, újságírókból álló csapat. És persze azokra a mérkőzésekre is szívesen emlékszem, amikor a kommentátorállásban lehettem. Az is nagy megtiszteltetés, hogy a nyitómeccs alkalmából én lehetek az egyik műsorvezető az új arénában. Az új nemzeti stadion Magyarországot képviseli. Ha vendéget fogadunk, akkor a nappali szobában látjuk vendégül, így természetesen az sem mindegy, hogy ha egy másik nemzet labdarúgó-válogatottja vagy egy világhírű művész érkezik hozzánk, milyen körülmények között fogadjuk. Számtalan alkalommal lobog majd a magyar zászló ebben a stadionban, és számtalan alkalommal énekeljük majd együtt felállva a nemzeti himnuszt. Úgy gondolom, hogy a nemzeti összetartozásunk egyik jelképe és fontos helyszíne lesz az új Puskás Aréna.
CsányiSándor

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke Az én generációm tagjai és a nálam idősebbek felejthetetlen élményeket éltek át a Népstadionban. Akkoriban a magyar labdarúgás a világ élvonalába tartozott, és az ott lejátszott összecsapások egy életre meghatározták a futballhoz való viszonyunkat. Az ötvenes években a létesítmény korszerűnek számított, ám az évek során elavult. Olyan módon kellett átépíteni, hogy megfeleljen a mai, igen magas elvárásoknak. Büszke vagyok rá, hogy Budapesten Európa egyik legmodernebb és legszebb arénája épült meg, amely számos funkcióval segíti az ideérkezőket, és alkalmas arra, hogy nagy nemzetközi döntőknek legyen a helyszíne. A nyitómérkőzés iránti nagy érdeklődés is azt bizonyítja, hogy szükség volt erre a nemzeti stadionra. A közeljövő kiemelkedő mérkőzései inspirációt jelentenek a mai fiatalok, az új generáció számára – számomra talán ez a legfontosabb szempont.
KarácsonyGergely

Budapest főpolgármestere A Népstadionhoz kötődő élményeim a gyermekkoromból datálódnak, és nem focimeccsekhez, inkább koncertekhez kapcsolódnak. Szerintem Budapestnek is, miként minden nagyvárosnak, szüksége van egy olyan létesítményre, amely nagyszabású sportesemények lebonyolítására alkalmas, a mostani viták Budapesten nem is a Puskás Stadionról, hanem más stadionberuházásokról szólnak. Remélem, a Puskás Stadion is alkalmas lesz arra, hogy hozzám hasonlóan másoknak se csak focimeccsekhez, hanem egyéb, kulturális rendezvényekhez is kötődjenek ott majdani emlékeik.
SzélBernadett

Országgyűlési képviselő Hosszú ideje küzdök a munkavállalókért és számos szociális probléma megoldásáért, kiszolgáltatott gyerekekért, az állami intézményekben dolgozó, jellemzően női munkavállalókért, a szegénység miatt szétszakított, kilakoltatott családokért – és azt látom, ezen a területen az elmúlt években nem javult a helyzet, miközben gombamód szaporodtak a túlárazott stadionok szerte az országban. Azt gondolom, az ország szempontjából most az a döntő, hogy a szükséges béremelések megtörténnek-e záros határidőn belül, és hogy az egészségügy, illetve az oktatás megkapja-e a szükséges forrásokat. Amíg e területen hiány van, és a források nem ide mennek, csak azt tudom mondani: rossz a sorrend, mert az emberek és az emberek alapvető szükségletei az elsők.
KukorellyEndre

Író, a parlamenti válogatott volt tagja Több legnagyobb élmény volt. Varga Zoltán utolsó hazai meccsén, a Honvéd ellen az utolsó percben rúgott szabadrúgásgólja. Egyet hátralép, és 22-ről a fölsőbe csavarja. Keleti pályaudvar felőli kapu. Bicskei rá se mozdult. Voltam többször labdaszedő, a szünetben 75 ezer néző előtt rohangáltunk a pályán kinyúlt-kifakult Fradi-mezben a meccslabda után. Játszottam egy „utolsó meccsen” – több utolsó is volt – a parlamenti csapatban, edző Dunai II. Antal, bíró Buzánszky Jenő. Még játszanék egyszer szívesen az íróválogatottal a színészek vagy a Barcelona ellen. Vagy legalább a Fradi játsszon BL-döntőt ellenük. Az új aréna sokat jelent. Helyes, hogy fölépítették. A futball rendkívül identitásképző, csak az irodalom mérhető hozzá. Ajánlom a témához Pálya, avagy nyugi, dagi, nem csak a foci van a világon című könyvemet. Helyes, ha magyar költők verseit tanulod, szánalmas, ha nem. Helyes, ha magyar kiscsapatokért szorítasz, szánalmas, ha több-mint-csodálatot érzel nem magyar nagycsapatok iránt.