Török áfium

„Nincs felhatalmazásom a kormánytól, hogy átengedjem ezt a napirendi pontot” – a leendő magyar uniós biztost, a jelenlegi EU-s nagykövetet, Várhelyi Olivért hozta kellemetlen helyzetbe múlt szerdán az Orbán-kormány. A fenti ukázra hivatkozott a tagországok nagyköveteinek brüsszeli tanácskozásán Várhelyi, amikor megakadályozta, hogy napirendre vegyék a Törökország elleni szankciókra vonatkozó tervet, amelyet az EU által jogellenesnek tartott ciprusi próbafúrások miatt szerettek volna elfogadni. Orbán Viktor azonban egy nappal később fogadta Budapesten Erdogant, s nem akarta a jó hangulatú tárgyalásokat befolyásolni, ezért Szijjártó Péter külügyminiszter csak a török elnök elutazásának másnapján egyezett bele a Törökországgal szembeni szankciók keretfeltételeinek elfogadásába. Erdogan látogatásának egyébként – akárcsak Putyin orosz elnök egy héttel korábbi budapesti tárgyalásainak – semmi konkrét indoka és eredménye nem volt. Csak sejteni lehet, hogy szóba került, hogyan viszonyulna leendő bővítési biztosként Várhelyi a török uniós csatlakozási tárgyalásokhoz. Téma lehetett az is, hogy Törökország mit tervez a területén lévő, 3–4 millió menekülttel, s ehhez milyen uniós támogatásra és politikára számíthat. Egyeztethettek a magyar honvédség magáncégek közvetítésével létrejövő törökországi fegyvervásárlásáról is. Erdogan látogatása megbénította Budapestet: az embereket még a metróból sem engedték ki, miközben városszerte tüntetéseket is tartottak.