Rajk László: A tér tágassága. Életútinterjú

Egy építész, urbanista, grafikus, szobrász, díszlet- és látványtervező, szamizdatnyomdász és -terjesztő, politikai aktivista és szorgalmas tollforgató – egy reneszánsz egyéniség rendkívüli élettörténete zárult le idén szeptemberben. Az utókor szerencséje, hogy szinte közvetlenül a halála előtt sikerült napjainkig eljuttatni és lezárni a Mink Andrással tíz évvel ezelőtt elkezdett életútinterjút. A leghíresebb magyarországi koncepciós per hasonnevű főáldozata fiának már a születési anyakönyvei is kitesznek egy abszurd drámát. Kiderül belőlük, hogy ő három hónapos korában, apja pedig halála után hét évvel változtatott „saját kérésére” nevet. A fiú neve hétéves korában változott meg negyedszer. Elképesztő, mennyi élmény, munka, alkotás, kaland, barát és ismerős fér bele egy életbe. Megtudjuk, hogy mennyire kalandos volt egy gyereknek, ami a felnőtteknek tragikus rabság, a Nagy Imre-csoport családjainak snagovi fogsága. Feltárulnak a szamizdatos élet mindennapjai, az AB Független Kiadó és a Beszélő közötti üzleti feszültségek. Kiderül, hogy a lelkes támogatók, akik büszkélkedtek azzal, mit láttak, mit tudnak, sokkal veszélyesebbek, mint a besúgók. Rajk elmeséli, miért találta „baromi unalmasnak” a Kis Jánosék által 1987-ben publikált Társadalmi szerződést; milyen volt a Szabad Demokraták Szövetségének csodálatos és lelkesítő hőskora még azokkal a kevéssé lelkesítő gyűlésekkel együtt is, amikor a hátsó sorokból bekiabáltak, hogy „lógni fognak a büdös zsidók”. A rendszerváltás utáni harminc év szinte valamennyi fontos eseményét sajátos szemszögből látjuk. Nem Rajk az egyetlen, aki tragikus vétségnek tartja, hogy az SZDSZ nem tudott harmadik pólusként megjelenni a magyar politikában, alternatívát mutatva az elvtelen egyezkedésekre és korrupcióra hajlamos, korporativista, harmadikutas törekvésekre hajló két nagy párttal szemben. De azon kevesek közé tartozik, akik ezzel együtt is amellett érvelnek, hogy helyes és eredményes volt az MSZP-vel való együttkormányzás.