Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
INTŐ BRÜSSZELTŐL

Szigorúbb költségvetést!

Mivel a korábbi javaslatokat a magyar kormány nem vette figyelembe, az ­Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Tanács hozzon határozatot, milyen költségvetési korrekcra van szükség 2020-ban. Magyarországgal (és Románval) szemben 2018 óta folyik úgynevezett jelentős eltérési eljárás, mivel a választási évet megelőző, azaz a 2017-es költségvetés túl lazának bizonyult, és azt azóta sem korrigálták kellő mértékben. Ennek különös jelentőséget ad, hogy július óta már egyetlen euróövezeti tagállam ellen sem folyik túlzottdeficit-eljárás, és az övezeten kívül is csak ez a két renitens maradt. Pierre Moscovici (képünkön) pénzügyi biztos nyilatkozata szerint a magas adósságállománnyal rendelkező tagállamoknak prudens költségvetési politikát kell folytatniuk. Jelentős eltérési eljárás olyankor indul, ha egy tagállam nem az elvárt tempóban közeledik a középtávú költségvetési célhoz, hanem egyik évről a másikra lazít a fiskális fegyelmen. Idén júniusban az Európai Bizottság 2019-re a hazai össztermék 0,6 százalékának, jövőre a 0,2 százalékának megfelelő úgynevezett strukturális kiigazítást ajánlott Magyarországnak, ám erre a kormány nem reagált. Az ajánlások között szerepel, hogy a költségvetés összes rendkívüli bevételét a hny csökkentésére kell felhasználni, ami annyit tesz, hogy nincs lehetőség a szokásos év végi pénzszórásra. A bizottsági jelentés megállapítja, hogy a magyar kormány szerint az idei bőséges többletjövedelmet teljesen elviszik a terven felüli kiadások, például azok a tételek, amelyek az uns források csalárd felhasználása miatt szakadtak a magyar állam nyakába, mert Brüsszel nem fizeti ki őket.