Maradnak vagy mennek?

Akár a berlini nagykoalíciós kormány végét is jelentheti a német szociáldemokraták (SPD) tagságának döntése, aminek értelmében Norbert Walter-Borjans és Saskia Esken személyében új elnökpárost választottak. A párttagok megkérdezése alapján született eredményt az SPD hétvégi kongresszusának formálisan még meg kell ugyan erősítenie, az azonban már most biztos, hogy a duó jelentős fordulatot hozhat nemcsak a párt, de Németország mindennapjaiban is. A keresztény uniópártokkal (CDU–CSU) egyetértésben kormányzó eddigi pártvezetéssel szemben kritikus, baloldali orientáltságú politikát hirdetnek. A társelnökök céljai között szerepel a minimálbér óránként 12 euróra emelése, a beruházások bővítése, akár az államadósság növelésének terhére is, és az igazságosabb közteherviselés. Walter-Borjans korábban Észak-Rajna-Vesztfália tartomány pénzügyminisztere volt, s ebben a minőségében megvásárolta tehetős németek svájci bankszámláinak illegálisan megszerzett adatait, amelyek alapján az adóhatóság több mint félmilliárd eurós adóhiányt tudott utólag beszedni. Walter-Borjans és Esken az uniópártokkal kötött koalíciós szerződés felülvizsgálatát szorgalmazza, s ennek eredményétől teszi függővé, hogy az SPD marad-e az Angela Merkel vezette koalíciós kormányban, vagy ellenzékbe vonul.