Házassági történet

Nicole és Charlie a tárgyalóteremben ülnek, némán. Nem úgy felfogadott válóperes ügyvédeik, akik a legkompromittálóbb részleteket vágják egymás fejéhez. Egy valaha szeretetteljes kapcsolat utolsó közös emlékei sározódnak be, olyan lelketlen profizmussal, hogy férj és feleség egyformán szégyelli magát, és legszívesebben kifutna a teremből. Épp ezt akarták elkerülni. Noah Baumbach készített már filmet a válásról: A tintahal és a bálna című rendezése szülei tökéletlen, kicsinyességekkel teli szakításának az emléke. Ez is lehet az oka, hogy a Házassági történet – amelyet bevallottan a rendező saját válása ihletett – két empatikus, önreflexív ember szakítását meséli el. A rossz hír, hogy Baumbach szerint a lelki hadviselést és pocskondiázást – legalábbis átmenetileg – még a legjobb szándékkal se lehet elkerülni. A jó hír viszont, hogy ilyen megrendítően emberi, törékeny és humoros párkapcsolati filmet rég nem játszottak a mozik. Charlie feltörekvő színházi rendező New Yorkban, a felesége a társulat vezető színésznője. A férj szeretne betörni a Broadwayre, Nicole viszont Los Angeles-i filmes karrierre vágyik. Szeretik egymást, mégis a válás mellett döntenek, ám egy szabályt rögzítenek: a gyerekük védelmében mindent maguk intéznek, a legdiszkrétebben. Ám Nicole mégis ügyvédet fogad – és ezzel kezdetét veszi a háború. Baumbach bergmani analitikussággal felépített, de Woody Allen keserédes humorát idéző, költői szerelmes filmet készített, amelyben az a zavarba ejtő, hogy valójában senki sem hibás semmiért. Egyszerűen csak el akarnak válni, és ehhez egy időre meg kell gyűlölniük egymást.