Torzítások

Az inflációban a fő érzékszervi csalódást a lakhatási költségek elszabadulása okozza. Ezt a Matolcsy-csapat is hangsúlyozza: „Fogyasztói infláció helyett pénzügyieszköz- és lakásár-inflációnak lehetünk szemtanúi” – állítják a jegybanki vezetők. Csakhogy a lakásárak nem jelennek meg a fogyasztói árakban, ez a magyar gyakorlat is. „A befektetési célból vásárolt, befektetési eszközként is tartható javak, illetve a vállalkozások vagy magánszemélyek által termelési, továbbértékesítési céllal vásárolt termékek, szolgáltatások és költségek nem képezik a fogyasztóiár-index részét. Bár a háztartások a lakóingatlanokat elsősorban lakhatási célból vásárolják, ennek ellenére azok nem számítanak fogyasztási cikkeknek, mivel a piaci viszonyok változásától eltekintve értékvesztés nélkül továbbértékesíthetők. Ennek fényében a lakhatásra használt ingatlan is vagyontartási, befektetési eszköznek tekinthető” – indokolja Kása Katalin, a KSH főosztályvezetője.

A lakások és a fogyasztási cikkek drágulása durván elszakadt egymástól, ebben Magyarország európai listavezető. Az Eurostat módszertanával készített magyar lakásárindex 2015 óta 62,1 százalékos emelkedést mutat, holott a fogyasztói árak csak szűk 9 százalékkal nőttek. Ebből következően az, aki lakást vásárol, elad, abba beruház vagy bármilyen lakásügyletre készül, akár csak bérelni óhajt, rég nem látott árbuborékkal szembesül. Ezt sugallja a lakhatási költségek megdrágulása is. „2019 októberében a lakhatási költségek 2,3 százalékkal, míg a ténylegesen kifizetett lakbérek 10,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest” – összegzi Kása Katalin. A legutóbbi adatok mindazonáltal azt mutatják, hogy a lakás­árak emelkedése megtorpant, ami más országokban az általános konjunktúra lassulását jelezné előre. Kérdés, hogy ez a mesterségesen túlfűtött magyar gazdaságban mit jelent.