Korlátok az ellenzéknek

Úgy módosította az Országgyűlésről szóló törvényt és a házszabályt a Fidesz–KDNP, hogy szűküljön az ellenzéki képviselők mozgástere. Jelentősen megemelték a – Kövér László házelnök által büntetésként rendszeresen alkalmazott – fizetésmegvonás lehetséges összegét, valamint (60 napra) azt az időtartamot, amire a képviselőket kitilthatják az ülésekről. Az ülést vezető elnök gyakorlatilag bármely, általa rendellenesnek vélt cselekmény esetén azonnal eltávolíttathatja az ülésteremből a renitensnek ítélt képviselőt, a pénzbüntetés pedig a milliós nagyságrendet is elérheti. A képviselők ezentúl nem kereshetnek fel saját jogon közintézményeket – ahogy azt Hadházyék tették a köztévé vagy az ÁSZ székházában –, s nem kérhetnek tőlük tájékoztatást sem, ha előzetesen nem kértek és kaptak erre időpontot. Átírták a frakcióalakítási szabályokat is, megtiltva például azt, hogy független képviselők frakcióhoz csatlakozzanak. A Párbeszédre szabott szabályként azt is elfogadták, hogy csak olyan néven alakulhat frakció, amilyen néven a párt vagy pártszövetség a választáson elindult. Ha ezt visszamenőleg is alkalmaznák, akkor a Fidesszel közösen indult KDNP-nek sem lehetne saját képviselőcsoportja, hiszen 1998 óta egyszer sem mérette meg magát önállóan.