„Azt mondják most, hogy a szövetségesek sohasem segítettek nekünk, de ennek ellenére tagadhatatlan, hogy az amerikaiak által adott hatalmas mennyiségű felszerelés nélkül nem tudtuk volna folytatni a háborút. Nem volt például elég puskaporunk és robbanóanyagunk. S mennyi acélt kaptunk az amerikaiaktól! Hogyan tudtunk volna harckocsikat gyártani amerikai acél nélkül? Most viszont úgy teszünk, mintha mindenből lett volna elég forrásunk. De az amerikai teherautók nélkül az ágyúinkat sem tudtuk volna vontatni” – mondta 1963-ban az USA és a Szovjetunió közötti kölcsönbérleti szerződés jelentőségéről a második világháborús szovjet győzelemben oroszlánszerepet játszó Zsukov marsall. Az USA az 1941 márciusában elfogadott kölcsönbérleti törvény (Lend-Lease Act) alapján szállíthatott szövetségeseinek fegyvereket és mindenféle hadianyagot.
A számok is azt mutatják, hogy az 1941-es német támadás után gyorsan beindított program komoly segítséget jelentett: 14 ezer repülőgép, 44 ezer dzsip, 376 ezer teherautó, 8100 traktor, 12 700 harckocsi, valamint másfél millió lepedő, 330 liter tiszta alkohol, 15 millió pár katonacsizma, 100 ezer tonna vászon, 2,7 millió tonna olaj és olajszármazék, valamint 4,5 millió tonna élelmiszer érkezett az USA-ból. Bár a segítség nagyobb része az idő tájt jött, amikor a Vörös Hadsereget komoly veszteségek érték, Moszkva már a háború éveiben is igyekezett alábecsülni az amerikai szállítmányok jelentőségét. 1943-ban az akkori moszkvai amerikai követ, William Standley felháborodott amiatt, hogy Sztálinék igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha a Szovjetunió egyedül harcolna a náci Németország ellen. Erről a diplomata egy 1943. márciusi sajtótájékoztatón is beszélt, ám a szovjet cenzúra eleinte nem engedte lehozni a nagykövet mondatait. A BBC akkori tudósítója szerint Standley öt órán át győzködte a szovjet illetékeseket, akik végül beadták a derekukat, így a lapok közölték a követ szavait.
A britekkel és a kínaiakkal kötött kölcsönbérleti szerződések mintájára a Szovjetuniónak is csak azokért az árukért kellett fizetnie, amelyek nem fogytak el vagy nem semmisültek meg a harcok idején. Az USA 1,3 milliárd dollárt kért, Moszkva 170 milliót ajánlott, s a vita évtizedekig tartott. Végül Oroszország, már a Szovjetunió felbomlása után, 1993-ban fizette vissza Washingtonnak a tartozást.
A szovjet és orosz történészek érvei szerint ezeknek az amerikai szállítmányoknak a fontosságát a Nyugat túlbecsüli. „A szovjet ipar már 1943-ban többet termelt, mint a kontinentális Európa összes többi állama. Az amerikai szállítmányok értéke csak a háborúban felhasznált eszközök négy százaléka volt” – írta cikkében Alekszandr Nyicsikov történész. Mások pedig azt hangsúlyozzák, hogy az amerikaiak nem jótékonykodtak, hanem a saját érdekeiket követték. „Sok millió embert vesztettünk el, s az amerikaiak azt akarják, hogy vessük magunkat térdre előttük, mert küldtek nekünk húskonzervet. Tett valaha olyat az amerikai törvényhozás, ami ne felelt volna meg az amerikai érdekeknek? Senki se mondja, hogy a kölcsönbérlet jótékonykodás volt” – írta két éve a Gazeta című moszkvai lap elemzője. ¬
