Különleges életek

Vannak filmrendezők, akik komolyan hisznek abban, hogy a nagy vagy éppen a véletlen találkozások megváltoztatják az emberek életét. Olivier Nakache és Éric Toledano olyan alkotók, akiket a remény ihletett meg: néhány éve bemutattak egy keserű és felemelő terápiás módszert két, különböző kultúrából érkezett férfi gyógyító erejű barátságáról. Az egyik fekete volt, link, csak a jelennek élt, a másik fehér, kellemetlenül gazdag, de nem elég gazdag ahhoz, hogy ne kelljen tolószékben töltenie élete hátralévő napjait. Az Életrevalók története hihetetlen volt, mégis igaz. Nem teljesen úgy igaz, ahogy a filmben megtörtént, de ha csak majdnem, már megérte. A Különleges életek igaz, hihetetlen, mégis pontosan így történt. Bruno és Malik húsz éve társak. Bruno zsidó, Malik muszlim, méghozzá gyakorló muszlim, nem könnyű elképzelni, mit akarnak ők együtt ebben a gyanakvó világban. Pedig húsz éve éjjel-nappal ugyanazt csinálják: otthont teremtenek olyan autista gyerekeknek, akiket a nagy ellátórendszerek egyszerű protokollja szerint ki kell zárni a gondozásból: ha nehezen kommunikálsz, nem vagy ön- és közveszélyes, kataton hintázol – még éppen beférsz. Ha nyáladzol vagy az a rendkívüli képességed, hogy megállítod a metrót, menj isten hírével. Nakache és Toledano két érzelmileg is elkötelezett színész (Vincent Cassel és Reda Kateb) csodálatos közreműködésével elvezet az autisták különös, felfoghatatlan világába. Az utazás méltóságteljes, felemelő, nyugtalanító, vicces, a lezárása pedig valami olyasmi, aminek ideális világban pontosan így kell történnie.