Akikbenmegnőazértelem
Ha nem is állunk rá vigyázzba, Cseh Tamástól kívülről fújjuk, hogy a hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma. A Fidesz megmondóembereinek kórusa viszont mostanában azt kántálja, hogy az idén október 13-án kulminált a sajnálatos jelenség – a jobber boomerek egyhangúlag a hálátlan fiatalokban találták meg az önkormányzati bukta felelőseit. A kádári konszolidáció hajnalán az állampárt szemében és zsargonjában a szemükbe lógó hajjal, csőnadrágban randalírozó fiatal csibészek, züllött huligánok testesítették meg a reakciót és a dekadens, eltorzult életfelfogást, most pedig az internetező, romkocsmákban üldögélő, szinglihordákba verődő 30 alattiak személyesítik meg az ideológiai eltévelyedést. Akik azt sem tudják, fiúk-e vagy lányok, lövésük sincs, hogy Mészáros Lőrinc nem lop, hanem nyer, és olcsó demagógiának felülve megnyerték az ellenzéknek a választást. Címlapsztorink feltérképezi, hogyan vesztette el a Fiatal Demokraták Szövetsége a fiatalokat, ami egyébként egyenes következménye a szintén névadó demokrata eszmény megtagadásának. Tényfeltáró cikkünk azt is felgöngyölíti, hogy lett az Alapjogokért Központ az új káderkeltető, miközben a Karácsony Gergely elleni lejárató kampány kivitelezésével megbízott Fidelitas és csatolt részei csak korrupciókeltetőként jeleskednek.